* Nászta Katalin könyvkritikája *
Gergely Tamás lendületes, tudósító naplója (Az én Koreám) mindent felkavar bennem. Most jelent meg az Üveghegy Kiadó gondozásában. Ez a szerző ötödik könyve, értesülünk a honlapról, magam eddig még csak a Fifi, egy illatcsepp történetét ismerem, más írásaiból interneten szemelgettem ezidáig.
Gergely Tamás honfitársam, aki Ceausescu diktatúrája alól-elől menekült egészen Svédországig. Innen is érzékenysége mindennemű atrocitás iránt. Nagyon sok mindent kellene írnom a könyvről, annyira provokáló, a szó legjobb értelmében. Nem fogok mindenre kitérni, amit elindított bennem. Egyelőre.
Először is öröm látni, hogy nem közömbös, hát lehet közönyös maradni, mikor a bőrödön, a zsigereidben érzed mindazt a szörnyűséget, amit ember el tud követni? Bennem már az is felmerült, a könyvében olvasottakról, hogy nem vagyunk jók semmire, emberként. Nem jön ki belőlünk, csak úgy magától semmi jó. De nem vonhatunk vállat miatta, már csak azért sem, mert a mi vállunkról van szó. Ránk telepedett, a nyakunkba ült, minket hasít, nem marad belőlünk semmi. Kutyáknak vetett konc. Észak Koreában a csecsemőket vetik eléjük.
Azon csodálkozom, hogy nem fél az író. Megír minden szörnyűséget, ami tudomására jut, amit gondol az események kapcsán. Azt veszem észre, visszalopakodik belém a Ceausescu rendszer alatt érzett félelem. Senkiben nem lehet megbízni. De már nem is igényli az ember. Az én Koreámból megtudom, a gyermek teljes öntudattal árulja be szülőjét, végzi ki a rokonait, anyját, öccsét – parancsra, s még úgy gondolja, jót is cselekedett. Nem érez semmi megbánást, fájdalmat. Azzá lett, amivé nevelték. Gyilkos gép. Nem is találkozott valódi emberi érzéssel soha. Nem tudja, mi az. (Bibliai jövendölések buknak fel a fejemben.) Többször gondolom olvasása közben, hogy a szerző szörnyen naiv. Egy teljesen reménytelen világban él, mégis reménykedik, megírja ezt a könyvet, hangot ad emberiességi elvárásainak, olyanok irányában, akik az emberségességet hírből sem ismerik. Ő maga is elutasít minden vallásos hitet. Még, mert úgy látja, semmi ereje nincs; a kereszténységet is. Én őérte aggódom a leginkább.
Ceausecu Romániájával, a mi időnk uralkodóival, minisztereivel, népeivel, kicsit más volt a helyzet. Más? Egy helyről származunk. Ugyanabból a diktatúrából menekültünk. Gergely összehasonlítja a kettőt, tapasztalatai, saját átélt borzalmai sokkal fogékonyabbá, élesebb fülűvé teszi másoknál. A párhuzam Ceausescu diktatúrája felé billenti a mérleget. Könnyebb volt Észak-Koreához képest. A román diktátor nem volt elég tanulékony, pedig járt azon a vidéken. De nem a választásról van szó.
Ami meglepetés nekem, hogy az írót, azon túl, hogy érzékeli, felfogja a veszélyt, nem hagyja közömbösen, fáj neki a világ, az érintettek vaksága, süketsége, közönye. Mint akik alusznak, vagy félájultan dőlnek fekhelyükre, étkezés után. Fel akarja rázni őket. Minket. Naplóbejegyzéseiben kihegyezetten éles figyelme folyamatosan követi az Észak-Korea, Dél-Korea, Japán, Amerika, Kína, Oroszország tengelyt, amire gyakorlatilag felfűződik az egész világ. A sorsunkról van szó. Az atomháború kirobbanásáról, az életünkről. Bizonyára nem csak 2010-től kezdett odafigyelni, de innentől vág ki egy szeletet feljegyzéseiből, máig. Nem is lehet – nekem nem sikerült – egy ültömben végigolvasni, annyi borzalommal ismertet meg. Pedig edzett vagyok, mégis, dermedten, kihűlő szívvel olvasom, mintha egy másik égitestről tudósítana. Nem hiszem, hogy bárki közönyös maradhat, ha elolvassa. Az ember ember mivolta kérdőjeleződik meg.
Az író otthonról tévéből, internetről, sajtóból figyel, és tudósít az eseményekről. De hiszen mások is figyelnek! – mondhatnánk, mire ez a nagy felhajtás? Mert fül kell hozzá, szem, hogy észrevedd, meghalld, felfogd, mi történik a fejed fölött, melletted, veled – a világban. Vagy csak elvagy, mint egy zombi. Az a gyanúm, a sok hírsaláta, bulvárcsemege, sztársztori, botránycsomag mind azért van, hogy ne vedd észre, ne tűnjön fel, mi zajlik tulajdonképpen. Nem, mintha tehetnél bármit is. Vagy mégis? Gergely Tamásban megszólalnak a kérdőjelek, a felháborodás felkiáltójelei, de maga sem veszi észre, amit hiányol, az éppen egy keresztényi, istenteremtményi hozzáállás, elvárás. Nem hiába vagyunk itt, a fene vinné el! – kiáltaná az olvasó, de nem teszi, mert teletömi torkát az a tömény szörnyűség, amiről olvas. Nem láthat teljesen tisztán a szerző, hogyan is láthatna, melyikünk is láthatna. De a veszélyérzékelése tűpontos.
Vannak emberek, akik világosabban látják az összefüggéseket, mint a tömeg, de nincsenek abban a helyzetben, hogy szavaiknak hatalmi érvényt szerezzenek. De nagyobb hatósugaruk lehet. Ez mindig így volt, ha csak azokra az elfeledett, szürke eminenciásokra gondolok, akik felhívták a figyelmet a veszélyre, akik kikönyörögték, utánajártak, megírták, közhírré tették. Emil Zola J’Accuse (Vádolom) című nyílt levele a francia köztársasági elnökhöz, jut eszembe. Annak hangvétele, annak bátorsága, Dreyfus ártatlansága védelmében. Hatása akkora volt, hogy egész Franciaországot megosztotta. Kiállása az ártatlanul elítélt zsidó tiszt mellett a mai napig etalon a mindenkori értelmiség számára.
Ezt érzem Az én Koreámat megíró Gergely Tamás tollában is. Ezt a világot, minket féltő indulatot. Mert az ő Koreája az én félelmem, és a te félelmed, aki még kezedbe veheted a könyvet, és békében elolvashatod. Legalább tudd, miért, mitől mehet tönkre, merre halad a világ. Amiben te is, családostól, hivatásoddal, javaiddal, fáradozásaiddal, barátaiddal benne élsz.
Biztonságra, békére áhítozik a fél világ. A másik fele, pedig ennek ellenkezőjére. Tudom, hogy nincs béke az olajfák alatt, és csak az adott időben lesz majd – de ezt nem hiszi sem a szerző, sem a fél világ. Egymásnak feszülnek a különböző álláspontok. Valamelyik oldalon ki kell kötni. Ez a könyv ebben is segít.
Nem mindenben vélekedek azonosan az íróval, nem is tudok, látószögemet meghatározza helyzetem, állapotom, országom, amiben élek – még érdekeim is. De ez a könyv épp erre jó. Hogy meglássuk, mi is a mi érdekünk igazán. Minden negatív felhang, önző szájíz nélkül. Ha kétszeri nekifutásra is, de el kell olvasni. Hogy ellentmondhass, ha úgy látod. És azt kívánom, bár neked lenne igazad. Lenne bár egy rettenetes, rossz álom az egész, ne valóság. Ennél felrázóbb, megrázóbb tudósítást, a világpolitika meghatározó tengelyeiről nem olvastam mostanában. Felszedi a szálakat, amik behálóznak. Minket, európaiakat érint. Kelet és Nyugat közepén. Pedig ott van a keleti kontinens legszélén, Ázsiában.
Állásfoglalásra kényszerít. Mi a célom? A könyvet népszerűsíteni? Csupa híradás, amit megtudhatnánk tévéből, sajtóból – ha odafigyelnénk. Gergely Tamás megosztja velünk, azt, amit tud. Töményen, egy tömbben, lényegre fókuszáltan. Könyvével tulajdonképpen beáll a tudósítók közé. Politikai állásfoglalásra késztet. Vagy csak emberséges álláspontvállalásra. Át kell gondolnod, meg kell vizsgálnod önmagadat is. Ki vagy te, aki olvasod? És ha megtudtad, tudod, mit kell cselekedned?
Akik ilyen pontosan látnak, tovább is láthatnának. Gergely Tamás csak a veszélyt érzékeli, közli velünk, megoldást nem tud. Csak a lélegzetállító katasztrófa háborítja fel. Saját tapasztalataival figyelmeztet. Forradalomban reménykedik. Hogy az emberek fellázadnak, és megszüntetik az elnyomást.
Mikor Erdély bajban volt az első, második világháborúban, hasztalan reménykedett külső, mondjuk amerikai segítségben. Most is így van. A nemzetközi megoldások félrecsúsznak, ha lett is volna jó szándék bennük, kicsorbulnak ilyen-olyan szűkebb, közelibb érdekek mentén. A forradalmak mindig vérengzésbe torkollnak. A szűklátókörűség ma is virágzik. Akik meg látnak, azok már nem vízszintesen, hanem függőlegesen reménykednek.
2018-02-19
Megjelent Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán
Gergely Tamás: AZ ÉN KOREÁM című regénye megrendelhető többek között az Üveghegy Kiadó oldalán
Gergely Tamás erdélyi magyar író, újságíró, szerkesztő 1952. augusztus 19-én született Brassóban. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát (1975). Mint egyetemi hallgató részt vett a Stúdió 51 színi mozgalmában; tanári pályára lépve, előbb Tamásváralján, majd Halmiban tanított, 1979-től az Ifjúmunkás művelődési rovatának és irodalmi mellékletének szerkesztője volt.
1987-ben elhagyta Romániát és Svédországban telepedett le. A Ceaușescu-diktatúra bukása után felvette a kapcsolatot szülőföldjével, újra bekapcsolódott az erdélyi irodalmi és művészeti életbe. Újra publikál romániai magyar nyelvű lapokban (Brassói Lapok, Látó, Szabadság, Romániai Magyar Szó stb.). A stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület (EMKES) munkáját is figyelemmel kíséri, ezen egyesület elsősorban az erdélyi és az Erdélyből elszármazott képzőművészek kiállításait támogatja. Részt vállalt az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület Stockholm című kötetet megírásában Tar Károllyal (Lund), s Takács Gáborral (Kolozsvár), s a másik Takács Gáborral (Szentendre).
Gergely Tamás első írása az Utunkban jelent meg (1978), itt s a Korunk, Igaz Szó, Ifjúmunkás hasábjain szerepelt, közben az Igazság és Szatmári Hírlap azóta megszűnt ifjúsági oldalain (Fellegvár, Jelen) közölt. Mívesen szerkesztett és logikailag megfejthető groteszk novelláiban a beat-nemzedék elidegenedettségét és csalódottságát fejezi ki, ötletessége mögött mély emberséggel s a dolgok művészi érzékelésével.
Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása
Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán
Gergely Tamás írásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán
***
Nászta Katalin színművész, költő, író – Kolozsváron született 1950-ben.
Marosvásárhelyen végezte a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát. Sepsiszentgyörgyön játszott 1989-ig, amikor áttelepültek családjával Zalaegerszegre. Itt két évig a Hevesi Sándor Színház művésznője volt, majd szabadúszó lett. Később felhagyott eredeti foglalkozásával. Két fia van, férjével már nyugdíjasként Lakhegyen élnek.
Az írás gyermekkorától kíséri, első versei közlését a Korunk szerkesztőjének, Kántor Lajosnak köszönheti. Színészekkel készített interjúkötete kiadás előtt áll.
Két könyve jelent meg, a Vajúdás, 2015-ben az Omniscriptum kiadónál, és a Te tudsz engem, Uram az Underground kiadónál. A MEK-en idén 2017-ben jelent meg a Cseke Gábor szerkesztette Ének az élőknek című legújabb verseskötete.
Állandó szerzője a káfé-főnix, Lenolaj, Litera-Túra, Hetedhéthatár, A Hetedik internetes irodalmi portáloknak. A közelmúltban az Art’húr GONDOLA rovatszerkesztője feladatát is ellátja.
Műveiben a világ, az ember, az élet, a teremtés értelme foglalkoztatja.
Nászta Katalin alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
Nászta Katalin alkotásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán
Legfrissebb hozzászólások