Keszthelyi György: Rend van

Elméletileg rend van –
külső és belső szeméttelep,
újrahasznosítható idegbajok,
értelmetlen, zagyva libasorban
a félelmek csírája, alkonyi fénye, árnya.
Begubózom egy hűvös spájzba,
előrelátásból… hogy majd a maradékok
hivatásszerűen ki- és eltartanak
hosszú, nincstelen éveken át.

Fekete kalap, fekete posztókabát –
ne keressetek itt hibát, se szinonimát
silány álcanépek! Szarkazmusomban
annyi a biztonság, mint ott fenn, a kötélen,
toronymagas képtelenség vagyok.
Kitapintom például a vakablakot,
a tűzfalat és a lichthofot,
penészes pince ásít a mélyben.
Nincs védőhálóm,
ne hagyj hát magamra. –
Fogadalmak és jelentések könyve:
Kelj fel és járj! Életre varázsollak,
nehogy egy szép napon keménykötésbe
zárva emlékeztess, hogy karon fogva
átsétáltunk egyszer az eltűnt városon.
(Agyonvert idő – rideg vánkosom,
pótcselekvéseken vergődő szívek,
idillikus vallomás, halandzsa…
türelmem fogytán, lelécelek.
Minden rikító növényt kitépek,
elmúlást tálalok, mint az arzén –
ezen tengődöm, ebből élek.)