Tömött buszon ülök, mellettem két fiatal orvos beszélget, reménykednek, hogy most, mivel nyár van, kevesebb lesz a beteg. Egy nagymama, ölében unokájával meglátja, hogy egy ablakon beszálló tollpihét szedek le magamról. Gyógyítja magát, látom, bólint szakértő arckifejezéssel. Nem, mondom, nem vagyok beteg – erre a két férfi felkapja a fejét, figyelnek, a hölgy folytatja, engem is így gyógyított meg a férjem szegény. Nincs mit tenni, meghallgatjuk a történetét, a gyerek már ismerheti, izeg-mozog.
– Nézd, mutat ki az ablakon, az a két villamos köszönt egymásnak!
– Nagy fiú vagy már, mondja az óvodáskorúnak, ne beszélj butaságot!
A fiúcska elhallgat.
– Én is láttam, ahogy köszöntek egymásnak a villamosok, mondom, mert Attila jut eszembe, „a villamos is aluszik, s míg szendereg a robogás, álmában csönget egy picit”.
Lehet, hogy költő lesz a kicsi fiúból, gondolom, és az sem zavar, hogy a két férfi összesúg: – Nő!
***
Legfrissebb hozzászólások