Németi Rudolf: Légszomj

Egy meg nem kezdett párbeszéd
lezárul most a délutánban.
Minden út megszakad feléd.
Minden délkörön nyár van.
Vakító aszály, tikkadás
és légszomj. Mikor érhet véget?
Ki itt megrekedt, soha más
utat már nem remélhet?
Soha már azt, hogy felszakad
a tűz, és megmered a láva?
Hogy a parázsló ég alatt
felnézhet még zihálva?
Felegyenesedhetik, s félúton
széttekinthet a tájban?…
Mióta? Meddig? Nem tudom –
valameddig még nyár van.
Nyár és légszomj és tikkadás,
szikrázó levegőég…
Kit már nem is remélek: soha más,
minden délkörön ő ég.