Gergely Tamás: MALACKA SZÁRNYA

Malacka üzeni, hogy megvan a szárnya. Hogy újra érzi. Hogy megpróbálta az élet – és itt egy konkrét nevet mond, egy vaddisznóét -, lenyesni, de nem sikerült. Csak roncsolta pillanatnyilag, de ő újra érzi.
”De jó!” – gondolja Vadmalac. Meg azt, hogy: ”Az a legfontosabb!”
Szárnyalni, úgy érti. Megtelik vele a lét. A lég, az élet. A gondolat.
S hogy a vaddisznó… Foglalkozzon egyáltalán vele? Vagy tegyen úgy, hogy az már elhúzott, akár a vadlibák?
De Vadmalacra gyérebb idők járnak. Ezért a haragját nem tudja eltüntetni. Begyömöszölni egy képzelt zsákba. Amelyik jól zár, amilyenbe az ördögöt szokták mesékben.
Úgyhogy ezt gondolja róla: ”Dögöljön meg!”
”Dögöljön meg!”
”Dögöljön meg!”