1.
Egyik kedvenc filmem a Sörgyári capriccio, Bohumil Hrabal regényéből Jiři Menzel és a szerző írta a forgatókönyvet és Menzel rendezte. Az alkotás három főszereplője: Mariska, akit Hrabal az édesanyjáról mintázott, Francin, Mariska férje és Pepin, a félnótás sógor.
Bohumil Hrabal így nyilatkozott regényéről:
„Ez az írásom krónika; anyámról, apámról és nagybátyámról szól. Amíg a való világban voltak, olyan erősen fogták le írógépem billentyűit, hogy nem rajzolhattam meg életük költészetének grafikonját. Ma már senki nem fogja a kezemet, s én ámulattal rá-rádöbbenek, hogy nem vagyok már fiatal, s hogy a mulasztás veszélye fenyeget, mert egyedül én adhatok hírt immár arról a sörgyárról, arról a kisvárosról, ahol megállt az idő. Chagall festészetének gaviatikus stílusa ihletett, s a külső, szembeszökő eseményeket feljegyző és montírozó poétikát a vágy belső modelljével ötvöztem, és ez a vágy tette lehetővé, hogy egy fiatalasszonnyá változzam, a képzelet zseblámpájával bevilágítsak a múltba, és megjelenítsek egy életszeletet, melyből szövegbe menthető egy gyönyörű asszony, akit elnyelt a könyörtelen idő.”
A Sörgyári capriccio az 1900-as évek elejére, egy cseh kisváros derűs nyugalmába varázsolja a nézőt. A film zsenialitása, maradandósága abban rejlik, hogy idillinek tűnő világban, környezetben szinte mindenki élt, illetve látta azt megváltozni.
A Sörgyári capriccio máshogy is megszólítja a nézőt, mégpedig azzal, hogy a szereplők által megformált jellemekkel Kelet-Európában (és talán az egész világon) bárhol találkozhatunk. Én például falun élek, és mióta a filmet láttam, felismerem a Mariskákat, akik nem rettennek meg egy disznóöléstől, akiknek lecsúszik olykor egy-egy sör, akikért a falubeli (nős) férfiak epekednek, és akik észrevétlenül irányítják a férjüket, a sok málé teddide-teddoda ” Francint”, akiknek, akárcsak a filmbeli férjnek, savó folyik az ereikben. Az én falucskámban is élnek Pepinek, ők is árgus szemekkel figyelnek mindenre, pletykálkodnak, kiszínezik a dolgokat és lusták a melóhoz.
A világ természete viszont az állandó változás, még ha úgy is tűnik, hogy megáll az idő, az csupán illúzió. Elég egy apróság, és hamarosan azt vesszük észre, hogy ami körbevesz minket, már nem ugyanolyan. A Sörgyári capriccio-ban a változás elindítója az, amikor Francin rádiót vesz, és ezzel elkezdődik a „lerövidítések” korszaka. A filmbeli falú lakóihoz minden közelebb kerül, csökkennek a távolságok, a cég gépkocsit vásárol a lovak helyett, Pepin lefűrészeli az asztal lábait, Mariska pedig levágatja dús, hosszú, aranyszőke hajfürtjeit.
A keserédes változásokkal teli környezet, amelyben hol otthon érezzük magunkat, hol idegenként tekintünk rá, és olykor visszakívánkozunk pár napnyira, vagy évnyire, évtizednyire az időben, akár akarjuk, akár nem, a Mariskák, Francinok, a Pepinek és a mi világunk is.
Legfrissebb hozzászólások