Márffyné Horváth Henrietta: Nüansz

Minden csak nüansznyi dolgokon múlik.
A receptes blogokon a sütés-főzés olyan mámorítóan könnyű és sikkes, mint sétálgatni a butiksoron.
Kérem, az maga egy kéjérzet, ha tudod, a kiszemelt recept minden hozzávalója megtalálható szerény kis éléskamrádban. Ha kellő indíttatást is érzel a produktum előállításához, valamint a csillagok állása is kedvez, akkor nincs más dolgod, mint nekiduráld magad, és megtaláld a konyhád bejáratát.
Mikor felragasztóztad a sebbel-lobbal, kihagyó tintapatronnal kinyomtatott receptet a frissen festett falra, rájössz, hogy inkább a csempére kellene azt rögzíteni. A falon éktelenkedő ragasztónyomot majd csak eltünteted valami cuki kis macskás képpel. Azt a pár hozzávalót, alig tizenegynél többet, kipakolod a konyhapultra. Elfért minden! Éppen hogy. Ez tök jó! És te hol fogsz konyhatündérkedni? Fele cuccot lerámolod a padlóra, nem lesz semmi baja. Tegnap mostál fel. Egy hete.
Minden adag grammra pontosan van megadva. De hol egy mérleg? Először szemezel a fürdőszobában lila virágoktól pompázó személyi mérleggel. Csak azért, mert múltkor is eszement súlyt mért neked, lemondasz róla. Szekrény mélyéről elővadászol egy konyhai mérleget, a nagymuterét, még nászajándékba kapta nyolcvan éve,lefújod róla a történelem porát,meg az öt évvel ezelőtti kakaónyomokat. Közel egyórányi méricskélés és anyázás után élsz a gyanúperrel, hogy a mérleged nyugdíjazhatod. Amikor már mindenből közel háromszor annyit pakoltál bele a tálba, mint amennyit a recept előír, lazán lepöckölöd a fel-feltörő rossz érzéseket a böszme nagy mennyiségeket látva, nagy a család, majd csak elfogy egy-kettőre. És elérkezel a receptben a kardinális ponthoz: Végy egy habzsákot és töltsd bele a masszát! Aztán honnan az anyámból vegyél este tízkor habzsákot? Anyádtól! Átslattyogsz hozzá a szomszédba, még szerencse, hogy nem az ország másik felében él, hosszú lenne a séta. Kerek negyven percig próbálod felébreszteni, majd még húsz percig megértetni vele, hogy mi a frászkarikáért jöttél éjnek évadján hozzá. További harminc percig kutatjátok át a konyháját az általa sosem használt habzsákért. Vivát! A megszerzett avittos zsákmánnyal kicsit fáradtan, de még lelkesen térsz vissza a gasztronómia mezsgyéjére. Még válogatsz is, mint aki ért hozzá, hogy melyik kinyomófejjel cifrázd a tésztádat. Majd döntesz a legegyszerűbb mellett, nem kell ám mindent túlbonyolítani. Így nemes egyszerűséggel az egész, alig több, mint két kilónyi masszát beletömködöd a zsákba. Persze közben te is könyékig szmötyis leszel, de nem számít, mert a szent cél lebeg a szemed előtt, lesz itt meglepetés a családnak holnapra! Határozott mozdulattal nyomod a habzsák végét, hogy megtöltsd a tepsit. Ez olyannyira sikerül, amilyenre még álmodban sem gondoltál volna.
A habzsák díszítő vége, mint egy rakéta kilövi magát, egyenesen a mosogatóba. A két kilónyi massza egyenletesen beteríti az egész konyhapultot, és természetesen ebből a buliból te sem maradhatsz ki. A hajadon tésztalafancok hintálnak, hisztérikus röhögésedre, még ha a halottak nem is, de családod feltámad. Majd lemondó sóhajjal konstatálják, megint csak egy nüansznyi dolog hiányzott a sikerhez. Egy jó szakács.