„Nagy önuralom kell ahhoz, hogy az ember ne éljen vissza a korlátozások adta végtelen lehetőségekkel.” – írta egy fiatal költő, akinek pár éve egy lakásban volt a felolvasóestje, szó szerint felolvasott, sokan ültünk a fura lakásban, akkor még szabadon összejárhattunk, most a Nyugati téri aluljáró tágas terét használja csak ki pár megszállott. Egy koreai, élve a végtelen lehetőségekkel Istenről énekel fura hangján, mintha transznemű volna. Milyen boldog lehetne az a szegény férfi, akit a piacon az italárusnál mindig megpofoztak, mert női parókában, és vörös rúzzsal túlfestetten állt be a sorba a munkások közé, magassarkúba bújt, és izmos férfilábakon tipegett arrébb, mikor kinevették. Az esőben aztán az arcán összefolyt a könnye a festékkel, felismerhetetlenné téve. Most maszk mögé bújhatna, jótékonyan takarná el az arcát.
Ez egy igen-igen-igen kemény világ, énekelték az alternatívok a Civil rádióban, az sincs már, gondolom, és Kelet-Európa alsó-feltételes megállóhelyen érzem magam, ahogy sokadmagammal átballagok a Westend felé vezető aluljárón, ahol a félhomályban, a kopott, néhol grafittis falak közt idős hajléktalan húzza a Sohase mondd, hogy túl vagy már mindenen kezdetű örökzöldet, ámde hiányzik a dizőz érzékien búgó hangja, és senki se áll meg, hogy pénzt dobjon a kalapjába. Én is csak egy nőnek adok, aki szembe menve a fősodorral, friss csángó dalt fúj a furulyáján.
„A dutyi a legjobb helyen volt”, jut eszembe a kiskölyök mondata, mert a dutyi ugye nem lehet akárhol, mondjuk itt vagy ott – csinál egy-egy kört a lábával a földön. – De akkor jöttek az alsósok, és el akartak küldeni minket, pedig bújócskázni mindenütt lehet, de a dutyi, az nem lehet akárhol, nem igaz? De, dutyi is akárhol lehet, mondhattam volna, sőt, akármiből, de nem szólok.
***
Maróti Ildikó Esztergomban született, rajztanár, előtte nevelőintézetben dolgozott. Foglalkozott ruhatervezéssel is, a pedagógusi pályára 2019-ben, tavasszal tért vissza. Írásairól így vélekedik:„Tulajdonképpen csak megosztom a világban látott-tapasztalt dolgokat, ebben rejlik némi nevelői szándék.
Alapélményem, hogy a világ nagyon gazdag, és a hozzá fűződő gondolatok, érzések artikulációja során sokat tanulhatunk magunkról. Ezeket a finoman hangolt érzéseket mindenkinek meg kellene tanulni megfogalmazni, ez segít hozzá tudatosodásunkhoz. Számomra az irodalom a legfontosabb érzékenyítő erő, a leglényegesebb. Olyan szellemi termék, ami erőt ad a mindennapok tompító hatásának elviselésére. Ezért sokat olvasok, és rengeteg filmet nézünk barátaimmal. Voltaképpen az lenne az ideális, ha mindenkinek lenne saját naplója.”
Legfrissebb hozzászólások