Szaulban még sűrűn esett a hó, nehéz hó, amelyik sietve, nagy pelyhekben érkezik, picit megül a fenyők ágain, aztán elolvad hamar. Tolókocsiban ülve vártam az autót a lobbyban, egy egyenruhás férfi őrzött, sapka alá rejtettem a fejem, hideg is volt, igaz. Millió ember sietett fel és alá, elegáns hölgyek, tornacipős fiatalok, egy nagyon beteg, görbe néni maszkban a tömeg szélén sodródott, láthatóan megszokta. Nézegettem őket, a megszokott kívülállóságom immár jelet is kapott, én kedvelem, másokat zavar, engem gyakran mások zavartak, ma már nem érdekel, nem dugdosom önmagam. Elnéztem hányféleképp lehet egy kicsit kilépni a mókuskerékből, pihenni egy keveset, sokat, vagy itt hagyni, és feladni az egészet, bár úgyis tudjuk, hogy a végig nem játszott darab után csak nehezebb következhet, nincs olyan, hogy ingyen, meg esetleg és talán.
Útközben a hó esőre váltott, elmosta az utóbbi napok száraz porát, megnedvesítette a kiszáradt földeket, talán a Kümgáng, a folyónk medrében is marad belőle valami, most csak homok van. Kicsit fázom. Hosszú ideig fürödtem, hogy múljon el a kórházszag, lejöjjön a maradék vér és jód, valamennyi úgyis marad, az már a részem, a történetem része.
Puffadt arcú férfi iszik, dohányzik, soha nem pihen, az ő generációja még nem tudja, hogy kell. Otthon idegen, a gyerekei csak a pénzét látják, a házassága is ismeretség útján köttetett. Többnyire részegen alszik el jóval éjfél után a nappaliban, a kanapén, mindig csak sportot néz, leginkább golfot.
Vérvétel után karját tapogató beige dáma, a szépsége már hervad, nehéz elfogadni, az anyja szerint amúgy is rangon alul házasodott, lassan már az ezzel szerzett előnye is elolvad, a mama sem emlegeti már, a fiatalabb szeretők esetleg pénzért, de annyira még nem adta le. Hideg kapcsolat a felnőtt gyerekkel, műbarátnők, mondanivaló nélküli csevegések, sabu-sabu drága vietnami éttermekben, sok „fontos” dolog, persze, hogy siet. És karikás szemű anyukák, örökké dolgozó férjjel, otthon két dühös kamasszal, kicsit meghízva, csupán kudarcot látva a tükörben. A kórház érdekes hely, nemigen ad módot a hazugságra, leomlanak a buborék falak, áléletek, vélt függetlenségek, minden ami nem az, ami valójában.
EUGENIA S. LEE a Nem mindennapi mindennapok Dél-Koreában rovatban megjelent írásai
“Magyar vagyok, ami nem érdem, nem átok, egy állapot. A férjem, és így a családom fele viszont dél-koreai. Napjaim egy részét a német/holland határvidéken élem, másik felét itt Dél-Koreában. Ez alkalommal anyósom súlyos betegsége okán hosszabb időre rendezkedem be itt, a többi pedig majd kiderül. Apró jegyzeteim az itteni mindennapjaimról szólnak, ebben a városban amit Cheongju-nak neveznek, magam is most élek először.”
EUGENIA S. LEE alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
EUGENIA S. LEE alkotásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán
Legfrissebb hozzászólások