Állítólag ez egy retusált kép a fátimai látnokokról. Az eredeti felvételen nincs cipőjük. A „szembenézést” a kamerával nem lehet retusálni. Ezek a gyerekek — akik nyilván nem szoktak hozzá a családi fotózgatásokhoz — „felveszik a kesztyűt”, farkasszemet néznek, ahogy a bennszülöttek a fényképezőgép lencséje előtt.
Az 1917-es (micsoda év!) fátimai jelenségek beleillenek a Lourdes-dal kezdődő Mária-jelenések sorába. Erdős-fás vidéken élő pásztorgyerekek (a jelenésekre szinte soha nem zárt térben kerül sor) találkoznak a Szűzanyával. Portugáliának akkor haladó kormány van, az 1910-es királypuccs után az I. Köztársaság próbál „Európához felzárkózni”, a gyerekeket vallatják, bezárják, hazugnak nevezik. Sokakban felmerül, hogy a „papok” a gyerekeket használják eszközül, hogy gyengítsék a köztársaságot és „visszatérjenek a hatalomba”. Október 13-án több mint 50 000 ember (Lisszabonból érkezett újságírók, politikusok, tudósok) színe előtt megtörténik a „napcsoda” (a nap ide-oda pörgött, színes nyalábokat szórt), erre még a Fátimával ellenséges interpretátorok sem tudnak semmiféle racionális magyarázatot (http://lusitania.blogrepublik.eu/100-ev-fatima-a-mitosz-a-…/) — már ha nem hiszünk az ufókban. A fátimai csoda — a portugálok agressziótól való közmondásos irtózása mellett — hozzájárulhatott ahhoz, hogy 1926-ban különösebb „spanyolos” vérfürdő, polgárháború nélkül juthatott hatalomra az Estado Novo diktátora, Salazar.
A fátimai pásztorok olyan naprakészek, mint a CNN, az Oroszországban bekövetkező nagy fordulatról mesélnek. Én úgy gondolom, nemcsak a képzelőerő, a prófétai tehetség isteni adomány, hanem a logikus gondolkodás is. Fátima nincs egy kicsit messze Oroszországtól? A Szovjetunióban hamarosan milliószámra gyilkolják a gyerekeket (deportálások, kivégzések, szándékosan előidézett éhínségek), nem lett volna-e hatásosabb hát a „fátimai jóslat” Moszkva mellett? Százmillióval kevesebb halott Kelet-Európában, eggyel kevesebb portugál zarándokhely. Jézus mindig meglepően nyíltan beszél, az Újszövetség kinyilatkoztatásaitól mi sem idegenebb, mint egy „elrejtettem Madagaszkáron egy ládát, benne egy levelet, ahol titkosírással leírtam, hova rejtettem a nagymamám kamrájának kulcsát”- típusú rejtélyek.
Az az állítás védhető, ha Oroszországot nem is, de egy kicsi, nyugat-európai országot megmentett a kommunizmustól a Fátimai Szűz: Portugáliát. De Salazar diktatúrája (és a vele járó irtózatos szegénység, elnyomás, kiszolgáltatottság, tespedés) vajon tetszett-e a Szűznek?
Ha az „üzenet” nem is jutott el Oroszországba, azért meghatározta a szovjet gyarmatbirodalom nyugati perifériájának mindennapjait. Reményt adott, hogy a kommunizmus nem tart örökké. Rokonaim a Csallóközben, sőt polgárosodott, műszaki végzettségű nagyapám is imádkozott „Jácintkához” és „Franciszkóhoz”. (Luciához nem, nemcsak azért, mert még élt, hanem mert nem volt olyan szép.) Ez volt az az idő, mikor buszos „országjárások” indultak Portugáliába kis, zalai plébániákról. Nekik fogalmuk nem volt a Salazar-diktatúra mindennapi borzalmairól, ahogy arról sem, hogy az elkerülhetetlen „bukás” után sem lesz kárpótlás, polgárosodás, véleményszabadság — a hajdani elnyomók oktatnak ki mindenkit Kelet-Közép-Európában demokráciából.
A Fátimai csoda arra is figyelmeztet, hogy nem hagyhatjuk a politikai cselekvést másokra, ha valódi szociáldemokráciát akarunk, meg kell csinálni.
Más jelek is arra utalnak, hogy a gyerekek valahogy belefutottak (véletlenül?) egy másik világ rettenetes, csodás valóságába, ami rettenetes korán elemésztette őket. „Jácintka” és „Franciszkó” pár év múlva magányosan fuldokolva („spanyolnátha”) egy lisszaboni kórteremben hal meg — az ő agóniájuk, tragikusan korai haláluk teljes ellentétben áll a próféta-életrajzokkal. Isten — a Biblia szerint — vigyáz a maga választotta hírmondóira. Hosszú élet, komoly karrier. Az Ószövetség prófétái akkora arcok, hogy néha még nevetni is szabad rajtuk, mint mikor Habakuk, a „nép fia” felbukkan éthordóival, az aratóknak szánt ebéddel Dániel tömlöcében, a babiloni udvarban. Na persze sem Habakuk, sem Dániel nem akárki.
Hanna sem, a Biblia legnagyobb költőnője, Sámuel édesanyja. Jámbor életet élt, de ÉLT — gyerekei születtek, döntéseket hozott, és dalával megelőlegezte a dávidi „költői forradalmat” (és talán a latin-amerikai, keresztény típusú, társadalmi forradalmat is.)
Hát két magányosan haldokló kisgyerek?
A Biblia is ismeri a kora-kamaszkorral járó természetfölötti érzékenységet. Szent Pál Görögországban — amúgy a delphoi jósdától, a hajdani Pythia (maga is egy kamaszlány) székhelyétől nem messze — találkozik egy „jövendőmondó lánykával”. A kislány igazat szól, de az apostol kigyógyítja a „jövendőmondásból”. Aztán ezek a kiskamaszok, csodálatosan érzékeny „látók” mintha mégis megint szerepet kapnának a XIX. század közepétől.
Mivel — én úgy gondolom — ők nem hagyományos, választott próféták, ezért a példájuk azt is sugallja, a Menny bárkinek nyitva van. Ha figyel, ha van szeme.
És hogy milyen rettentő egyedül vagyunk.
Itt a földön Istenen kívül senkire nem „hagyatkozhatunk”.
A „látás” még nem elég. Cselekedni is kell.
***
“51 vagyok, egy 10 éves, csodás kislány mamája. Nagykanizsán születtem, az ELTÉ-n végeztem, hosszú ideig éltem Portugáliában, Olaszországban és Spanyolországban, lovagregényekkel és trubadúrokkal foglalkozom, a Károli Kreatív írás specializációját vezetem. Szerelemből tanítok.
De az írás fontosabb. Versekkel kezdtem, regényeim, novellásköteteim a Magvetőnél és a Jelenkornál jelentek meg. Esőváros (2004), Aranyhímzés (2005), Magyar dekameron (2007), Fordított idő (2015), Elsodort idő (2017).”
Kapcsolódó oldalak:
Bánki Éva írásai a Lenolaj.hu oldalán
Legfrissebb hozzászólások