Történelmi pillanatokat élünk itt a Koreai-félszigeten, függetlenül attól, hogy ki milyen előjelet gondol az események elé.
A koreai polgárháború óta első alkalommal találkozik a kettészelt ország legfelsőbb vezetése egymással, személyesen. Ez esetben az északi diktátor Kim Dzsong Un, és a déli elnök, Mun Dzse In. A jeles eseményre Pámindzsonban kerül sor holnap, azaz 2o18 április 27.-én. A találkozó a déli részen tartatik, ennek örömére belsőépítészeti felújítást végzett az épületen a déli kormány, különleges menüvel készülnek, melybe csupa szimbolikus étel kerül, így Kim Dzsong Un kedvéért svájci fogások is, mivel ő ott nevelkedett. A többi étel mind olyan emberek szülőhelyének fogásai, akik sokat tettek az országegyesítés érdekében, így No Mu Jan elnök, és a béke Nobel díjas Kim De Dzsung elnök. A belsőépítészeti átalakítás során egy híres déli festőművész képe lett a dekoráció, olyan kék a padlószőnyeg, mint a közös zászló, a székek háttámlájába a Koreai-félsziget van vésve, a két vezető egymástól épp 2o18 mm távolságra fog ülni. Ők hófehér kárpitozású, és picit magasabb széken, a többiek beige színű fotelekben. A fehér színnek itt igen sok jelentése van, jelenti a mindent és a semmit, a körbeérést. Még ma sem hordanak fehér ruhát egyszerű földi halandók, tiszteletlenségnek tartják a tao mestereivel szemben. A fehér autó viszont szerencsét hoz, sejtem, hogy a fehér szék is azt a célt szolgálja, hogy a két vezető megfelelő bölcsességgel viselkedjen.
Dél-Korea a találkozás lázában él, úton, útfélen találkozni a közös, kék színű zászlóval, és a találkozót üdvözlő feliratokkal, jelképekkel. Erre csak rásegített Japán hivatalos tiltakozása azért, mert az étkezést záró desszerten található cukordíszen a Koreai-félsziget található kék színben, és természetesen rajta Dokdo, a kis sziget, amire Japánnak nagyon fájt a foga, de végül történelmi bizonyítékok okán a tulajdonjog Dél-Korea kezébe került. Mikor kiderült, hogy a Japán kormány ezt nehezményezi, akkor a koreai állampolgárok minden létező felületre kitűzték az ominózus zászlót. Ázsiában Japán roppant népszerűtlen ország, itt, a sok évig tartó, különösen kegyetlen megszállás okán nagyon az még mindig, ámbár mutatkoznak a fiatalok körében jelek a megbékélésre, de a Japánt vezető idős és konzervatív pénzemberek, politikusok továbbra is úgy képzelik, hogy ők lennének Ázsia urai, és az egyik meghódítandó terület számukra a Koreai-félsziget. Shinzo Ábe miniszterelnök a mérsékeltebb vonalhoz tartozik, de a hatalmasok nem engedik, hogy bármit tegyen érdemben a megbékélés érdekében, továbbá súlyos korrupciós botrányai a lakosság körében is ellehetetlenítik. Közvélemény-kutatások szerint tíz dél-koreaiból kilenc üdvözli a közeledést, három az országegyesítést is szorgalmazza mielőbb, egynek vannak fenntartásai.
A találkozónak három főpróbája volt, az utolsót ma tartották, még a beeső napfény szögét is bemérték, hogy világos legyen, de egyetlen résztvevőt se vakítson el. Kim Dzsong Un átsétál majd egy tíz centis beton sávon, most az a határ, ott várja őt Mun Dzse In egy kézfogással, amit már a televíziós társaságok élőben közvetítenek, és onnan kezdve a találkozót végig. A közeli nagyvárosban, Ilszánban rendezték be a sajtóközpontot, közel kétezer újságíró közvetíti majd az eseményeket a világ minden zugába. A találkozót követően, a sajtóközpontnak is helyt adó KINTEX nevezetű kiállítási központban tartják az Interkorea konferenciát.
Eddig a tények, a többi holnap kiderül, ámbár tekintettel arra, hogy a fél világ élőben közvetíti a találkozót, nagyon csodálkoznék azon, ha a tényleges megállapodás nem köttetett volna már meg titokban. Dél szeretne egy család találkozót a szétszakított családoknak, békeszerződést a mostani fegyverszüneti megállapodás helyett, és Keszandáng újraindítását, ami egy évekig sikeresen működő közös ipari park Észak-Korea területén. Észak nyilván pénzt és gazdasági segítséget akar, ami akár problémás is lehet az ENSZ szankciók fényében, bár ez leküzdhető akadálynak tűnik, különösen a közeljövőre prognosztizált Trump/ Kim találkozóra tekintettel, ami előtt azért Sin Dzsin Ping még látni óhajtja Kimet.
A minap beszélgettem hosszasan egy önmagát marxistának valló történésszel, aki fiatal korában hosszú ideig élt Magyarországon is. Kérdeztem a véleményét, és kérdeztem azt is, mit gondol, mi az átlag koreai véleménye fent említett eseményekről, már amennyiben lehet azt a szót használni, hogy „átlag”, ami azért soha nem fedi a teljes képet. Ő azt mondta, hogy Kim Dzsong Unt kiváltképp eszes embernek tartja, természetesen nem óhajt diktatúrában élni vele és északkal, de úgy gondolja, hogy egyetlen déli sem, nem véletlen harcoltak annyit a demokráciáért itt, hogy most eldobják, ilyet nyilván maga Kim Dzsong Un sem feltételez. Láthatóan Kim elérte, hogy még az USA is komolyan vegye, ha van azon a rakétán atom robbanófej, ha nincs, a gyanú már elég, és azt sikerült felébresztenie. Egy bizonyos szintig még Kína orra alá is mert borsot törni célja érdekében, és lám, tényező a világpolitikában. Hogy elkerülje a Kadhafi sorsot, most villámgyorsan modernizálja az országát, erőteljesen közeledik délhez, meg fog állapodni Trumppal, aki majd ezáltal sikeressé válik a közönsége szemében, cserébe az USA nem mondja fel déllel az FTA-t, ad északnak kezdő tőkét és gazdasági lehetőséget. Kim Dzsong Un nagyjából minden ellenségét megölette már, nem látja akadályát, hogy Észak-Koreát modernizálja, virágzó gazdasági és kulturális kapcsolatokra tegyen szert déllel, vagy bármely más országgal. Az országegyesítés jelenleg nem opció, hiszen ahhoz azért Kim Dzsong Unnak saját magát kéne megbuktatnia, amire alig hiszem, hogy vágyik, ráadásul olyan hatalmas a két ország között a gazdasági különbség, hogy észak óhatatlanul Kelet-Németország sorsára jutna, ami még most is szenved az egyesítés következményeitől.
Dél-Korea, az ismerősöm véleménye szerint soha nem volt szabad ország abban az értelemben, hogy Kína a szomszédja, és ez egy ilyen hatalmas ország esetében óhatatlanul bizonyos mértékű kiszolgáltatottságot okoz. Most azonban Amerikának is ki van szolgáltatva, hetvenezer amerikai katona állomásozik az ország területén, ami egy más fajta függőséget eredményez. Azonban Kína akkor is marad, ha fene fenét eszik, nem lehet odébb vinni, így legalább az amerikaiaktól szeretnének a koreaiak megszabadulni, ami, ha jól sikerül az északi manőver, akár még sikerülhet is. Így aztán úgy alakult, hogy mindkét Korea érdeke a lehető legjobb kapcsolat létrehozása egymással, mert így érhetik el, hogy ne legyen háború, de még annak árnyéka sem a Koreai-félszigeten, elérhető távolságba kerüljön az országegyesítés, és teljesüljenek a rövid távú politikai és gazdasági érdekek is.
***
EUGENIA S. LEE a Nem mindennapi mindennapok Dél-Koreában rovatban megjelent írásai
“Magyar vagyok, ami nem érdem, nem átok, egy állapot. A férjem, és így a családom fele viszont dél-koreai. Napjaim egy részét a német/holland határvidéken élem, másik felét itt Dél-Koreában. Ez alkalommal anyósom súlyos betegsége okán hosszabb időre rendezkedem be itt, a többi pedig majd kiderül. Apró jegyzeteim az itteni mindennapjaimról szólnak, ebben a városban amit Cheongju-nak neveznek, magam is most élek először.”
EUGENIA S. LEE alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
EUGENIA S. LEE alkotásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán
Legfrissebb hozzászólások