Idős férfi monológjából egy József Attila vers töredékét hallom ki, aztán abbahagyja a beszédet, belenéz az utazóközönség szemébe – mármint azok szemébe, akik nem sütik le szemérmesen – és azt kérdezi némi támadó éllel a hangjában:
– Mi a boldogság? Hol a boldogság?
Pár órája egy csapat elsőstől kérdeztem, mit kértek a Mikulástól, egyikük azt felelte, hogy villanyvonatot, meg boldogságot.
***
Maróti Ildikó Esztergomban született, rajztanár, előtte nevelőintézetben dolgozott. Foglalkozott ruhatervezéssel is, a pedagógusi pályára tavaly tavasszal tért vissza. Írásairól így vélekedik:„Tulajdonképpen csak megosztom a világban látott-tapasztalt dolgokat, ebben rejlik némi nevelői szándék.
Alapélményem, hogy a világ nagyon gazdag, és a hozzá fűződő gondolatok, érzések artikulációja során sokat tanulhatunk magunkról. Ezeket a finoman hangolt érzéseket mindenkinek meg kellene tanulni megfogalmazni, ez segít hozzá tudatosodásunkhoz. Számomra az irodalom a legfontosabb érzékenyítő erő, a leglényegesebb. Olyan szellemi termék, ami erőt ad a mindennapok tompító hatásának elviselésére. Ezért sokat olvasok, és rengeteg filmet nézünk barátaimmal. Voltaképpen az lenne az ideális, ha mindenkinek lenne saját naplója.”
Legfrissebb hozzászólások