Ebéd után kimegyünk a napközivel a Vérmezőre. Kettes sorokban vonulunk lefele a lépcsőn, a napközis tanítóbácsi figyeli, hogy mindenki meglegyen. Az iskolával szemben van a Vérmező, úgyhogy nem megyünk messzire. Melegem van, leveszem a kardigánomat. Tulajdonképpen fel sem kellett volna vennem.
Virágzanak a fák és a bokrok, olyan szép most minden. Keresünk egy padot, ahol letelepedhetünk. Orionosat fogunk játszani. Én szeretnék lenni a Tamara, de azt már lestoppolták. Mondtam is tegnap az anyunak, hogy olyan frizurát szeretnék pajesszal, amilyen a Tamarának van. Ennek valószínűleg nem lesz akadálya. Az Orionos után bebújunk a fűzfa alá. Az a ház. Szeretek a fűzfa alatt játszani, mert az tényleg olyan, mint egy ház.
Mesélik, hogy jár ide mostanában egy cukrosbácsi. Cukrot ad a gyerekeknek, és aztán elcsalja őket a játszótérről. De hogy minek, azt nem tudom. Mindenesetre kitaláljuk, hogyha odajön hozzánk valaki és kérdezi, hogy hívnak, meg hol lakunk, akkor nem az igazi nevünket fogjuk megmondani, hanem egy álnevet. Az én álnevem az, hogy Kirchner Katalin. Német órán tanultuk a cseresznyét és ez onnan van. Cseresznyés Katalin, ez nagyon tetszik. Lehet, hogy jobban, mint a saját nevem.
Van egy dobozom, abban gilisztákat fogok gyűjteni. Most sok van, mert esett az eső. Anyu nem fogja beengedni őket a lakásba, de nem baj, majd kint lesznek a teraszon. Már tízen vannak.
Most már jöhet a hinta meg a mérleghinta. Ezeket szeretem a legjobban. Amikor hintázok, azt képzelem, hogy repülök, és mindent meg tudok csinálni, amit csak akarok. A mérleghinta meg arra jó, hogy jól ránehezkedek az én oldalamra és megpróbálom úgy csinálni, hogy aki fent van, az ne tudjon leereszkedni. Aztán persze leengedem.
Sorakozó van. Kettesével állunk sorba. Én a sor végére állok, mert be akarok menni a kisközértbe. Mindenki be akar menni a kisközértbe venni valamit. Van, aki málnacukrot vesz, én mirelit szilvát. Az is két forintba kerül, de sokkal nagyobb, mint a cukor. Legalább tíz szilva van benne.
Alig várom, hogy kinyithassam a zacskót és megkóstolhassam a szilvát. Teljesen fagyos, de beveszem a számba. Alig fér bele. Aztán elkezdem szopogatni, hogy jobban olvadjon.
Anyu múltkor mesélte, hogy amikor engem várt, állandóan mirelit szilvát evett. Olyan mohón, hogy néha a magokat is lenyelte. De ő megvárta, hogy teljesen kiolvadjanak.
***
Előző részek:
1. Kovacsics Zsuzsanna: Fél hétkor
2. Kovacsics Zsuzsanna: Ráday utca
3. Kovacsics Zsuzsanna: Erkel utca
4. Kovacsics Zsuzsanna: Vendégek
***
Kovacsics Zsuzsanna író, költő, tolmács és fordító 1960-ban született, jelenleg Óbudán él. Verseket és rövid novellákat ír.
Írásai eddig antológiákban, a Palócföldben és különböző internetes irodalmi portálokon, így a Lenolaj Irodalmi és Kulturális Műhely oldalán is rendszeresen jelennek meg.
2017-ben ezüst oklevelet nyert a „SZÁRNYPRÓBÁLGATÓK 2017” országos irodalmi pályázaton „LÍRA” kategóriában.
Szeretettel ajánlja írásait a Lenolaj olvasói számára.
Legfrissebb hozzászólások