Keszthelyi György: Magába zár

Nekem itt minden tetszik,
kivéve, ami éppen nem,
mindent lájkolok, megosztok,
kiváltképpen az ártatlan gyermekeket,
a fájdalmak reumás szóképeit,
a vénülés görbe gyalogútját
és a többi másodrendűséget.
Azt mondják, egyetlen bűnöm van,
kegyetlen, mint a fog- vagy fejfájás:
engem nem lehet elfelejteni.
Magyar mennyország vár, angol pokol,
dúsgazdag leszek, mint egy templomszolga.

Mindenkit csodálok, elismerek,
lenyűgöznek a vezércikkesek,
az időszerű barlangrajzolók,
szóval azok, akik szünet nélkül
különbejáratú naprendszerben élnek.
Egyetlen nyavalyám az a macskajaj,
amit néha megforgatnak bennem
cézárok, latrok, antikrisztusok.
De hát mi oszt és mi szoroz az egykutya-fronton?
Számomra nyolc, hatszáz és hogyismondják.
Mindent oly könnyedén lájkolok,
mint az előleget vagy az elszámolást,
amely egykor boldoggá kábított
hamvasszőke vagy éppen gesztenyebarna
másodmagammal, néha este tízig.
Olyan mutatós ez a homokozó,
a függesztett hinta az égig repít,
de jól vigyázz, mert az ideg nem kötél,
minden rád csaphat egy nyitott ablakot,
minden magába zárhat valamit.