Valamikor a jókai kocsmárosok jégvermekben tárolták a húst, de leginkább a sört meg az üdítőt. De honnan szereztek hozzá jeget? Hát a közeli Kis-Dunából. Akkor még csontkeményre, 30-40 centiméter vastagra is befagyott a Kis-Duna vize. Kinn, a metsző hidegben hatalmas fűrészeikkel jeget vágtak az emberek. Merthogy őseink a jég hátán is megéltek. Úgy dolgoztak, hogy kivágták a rezet, vagyis a jeget, gondosan és alaposan. A fűrész felső végét húzták, az alsó végére pedig súlyt, vagy ahogy akkoriban mondták, fontot kötöttek. Másképp ezt a munkát nem is lehetett volna elvégezni. A kivágott, szabályos méretű táblákat csáklyák segítségével a partra vonszolták, és ott rakták föl a szekerekre. A jég azután a jégverembe került, aminek a tetejére nádat raktak.
Jött Wolner úr megnézni a napszámosait, akikkel már előre nyélbe ütötte az üzletet. Nézte a fűrészt jó ideig, majd bükkfanyelven megszólalt:
– Emberek, ész ki hússza alulról a fűrészt?
A jégvágók összenéztek, és rávágták:
– Hát a Jóska!
– Ész nem fászik?
– Nem, mert két kabát van rajta – mondták a napszámosai.
– Akkor jó – felelte Wolner úr.
No, gondolták a napszámosok, még ennek sem nőhetett ki a bölcsességfoga.
Hogy hol lehet most az a Jóska? Biztosan elment jeget aszalni, és boldogan él, amíg meg nem hal.
*
Kapcsolódó oldalak:
Megjelent Fellinger Károly: Ilka vára című mesekönyve
Fellinger Károly alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
Legfrissebb hozzászólások