átkarolod egyik kezeddel a másikat,
átteszed egyik lábadat a másikon,
átkarolod egyik kezeddel a másikat,
ez a hatalom titokzatos ködpalásttal borított be engem. Félelem szállta meg a lelkemet. (Az öntudatlanság határán téblábolva, látom a két lányt, a szőkét és a feketét, amint épp légies piruettekkel mutatják meg a saját leánysorsukat.) Ezt a félelmet nehéz leírni. Nem megfogható, szagolható, tapintható. Mint egy tapló a fát, úgy fojt meg. Hosszú körkörös mondatokat hallat, hogy el ne tudd felejteni őt! Agyadba kéretlen képeket vetít, és te nem tiporhatod össze a bűvös lámpást, mert e film végtelen. (A két lány csak piruettezik, pompás hajfonatuk kibomlani készül. Bőrükből méz és tejeskávé illat terjeng.) Rohanás. Lassulás. Örvény, víz nélkül, amely a mélybe ránt. Harang kondul. A hangja ráhull a tájra. Aztán elveszett tárgy lett a hangom. Elveszített vagyok magam is. Láthatatlan vagyok, vak vagyok rángások. Érzem, a nyelvem harapom – minden vörös – Eltévedt Krisztusok – megfejthetetlen.
Átteszed egyik lábadat a másikon,
átkarolod egyik kezeddel a másikat,
… a bábu lent hever. A mozgató, a pálcákat letette. A két férfi csak sétál, szakadatlanul. Kipp kopp a végtelenbe. Legyen mindenben homály. Add, hogy ne haljak meg Uram! Uralkodni szeretnék, görcsökben fetrengve, a félelmeim felett! Kinyitom a tenyeremet. Mi ez a rezdületlen, mélységes mély csönd? A leányok már nem táncolnak. A félelmük, nehéz szaggá változott. Minden betű törött. A róka ázott bundájából lóg a történelem. Zene szűrődik át a messzeségen. Álmodtam. Valaki fákról ír nekem, és az avarillatú a csendről. Széttört betűk.
Ne nézz
ne mondd
kapsz egy rózsát 29 évig őrized
Legfrissebb hozzászólások