2024-04-17
Prózavers (10 talált bejegyzések)
Oláh Tamás: Megérkezés
Két terebélyes épület között, mint egy idős, úri hölgy úgy áll a ház amiben lakunk, a türelmetlen szél kergeti, szalad a néma kékben. A járdán menetelőket nézem, mind a fekete föld méhében született. Áradnak végtelen sorban, kis csoportokban követik egymás...
Nászta Katalin: Még a madarak ébredése előtt
A legjobb, ha az író, vagy költő elvonul, és nem mutatkozik.
Mert az ember olyan, hogy ha lát, már nem gondolkozik.
Megelégíti a látvány.
Bedugul tőle az agy.
Újabb és újabb látványok után hajt, mint aki soha nem olthat szomjat.
Régen, mikor még rendben m...
Paulovics Tamás: AZ UTOLSÓ NAPON
Hatalmas hamuszín szürke fátyol takarja be a földet, a városokat, a falvakat, a mezőket és a tanyák maradékát. A folyókat, a tavakat, a tengereket, a Tiszát, a Marost, a Körösöket és a temetőket.
Finom hamu fátyol hullik alá és elfödi a jókat, a rosszakat és ...
Hornyik Anna: Halottak napján
Fehér abrosz, néhány gyertya, kihűlt leves illata és nagyanyám könnybe lábadt mosolya:
- Gyere, menjünk nagytatádhoz.
Retiküljében majd tíz mécses, ha nem több és egy csomag gyufa. Ódzkodom, nem mennék, de ígér sült gesztenyét.
A temetőben csendes szél fú...
Hajnal Éva: remény
váratlanul és minden tapintat nélkül arcodba vág a szél de nem amolyan szellő ám ami cirógat és még jól is esik az érintése hanem az a haragos az az igazi rakoncátlan mondhatni vásott nyári kamaszszél ami kukákat dönt és fákat csavar ami gyökerestül felforgatj...
Szuhay-Havas Marianna: Idegen
A száj, a szem, a fül, az orr, a kar és láb, mind olyan, mintha te volnál. A lépteid, a hangod, azt hihetném, itt vagy, de mégsem, csak hasonlítasz, már nem érzem, hogy az lennél, akit ismerek. Körülleng valami, súlyos, nehéz, szomorúan félelmetes, megmérgezve...
Hajnal Éva: Tavaszi
Köveket hurcolt szívemre ez a tavasz. Apró szürke szilánkok guggolnak rajta, egyik-másik súlyosabb a többinél. Bekéredzkedne, egészen mélyre fúródna, ... zsigereimbe vágyik mind. Oda, ahol már nem éri a fény, ahol elandalodva zárná félelemmé a sötétséget.
Azt...
Mórotz Krisztina: Az andalgó időben
kettészelt szemek elfolyó magánya, ujjak viháncoló fehér rózsája, bőröm karamell bársonya,a félelem ragacsos viaszpanoptikuma, vöröshangyák barázdált holdárkai, a part homokjába fulladt tűsarkú cipők, a testselymek kelleme, húsba-vágó tanga törésvonala, a peng...
Mórotz Krisztina: Virrasztás
Álmatlan éjszakáimon a hajnal félrecsúszott takarója. Fehér anyagon betűk egybefolyva.
Íme az utolsó levél: keszekusza sorok, mintha magas fűben vagy lucernában futnék
nyavalyatörős kutyámmal.
Éjjel megint sírtam: elhatároztam, nem írok többé.
Megint nem t...
Nyírfalvi Károly: SZOBABELSŐ
Tengő napok hosszú sora után végre megérkezem.
Bejárom a szobákat, a belső terek után kutakodom, az első pohár után már a félreeső zugot keresem, ahol majd kiderül, tévedés volt idejönni, hiszen a szavak még ugyanazok, de minden más, minden átalakult. Megvált...
- 1
- 2
- Következő →