Anyukám azt mondta,
ő nem egy kanapé. Amit nyugodtan lehet nyomkodni,
vonszolni, leenni-leinni, lökdösni, dörzsölni, húzni-vonni.
Értem én,
persze. De akkor mondd meg, hogy születtem?
Anyukámat elragadta egyszer egy nagy madár?
Vagy az észak-nyugati szél személyesen,
mikor dolgozatfüzetekkel a szatyrában
a Szabadság téren lépegetett?
Elragadta, megpörgette, el-
és tovarepítette a határállomások,
a határsorompók, a természetes akadályul szolgáló
tereptárgyak fölött a Szabadság tengerre,
aztán megfordult, és óvatosan visszapottyantotta a főtérre.
Az egyenleteknek se esett baja a füzetekben.
Lehetne ez egy csodálatos történet.
Mint a bikáé, a hattyúé vagy a híres aranyesőé,
mely a rejtekben látogatta meg Danaét.
De nem.
***
53 vagyok, egy 11 éves, csodás kislány mamája. Nagykanizsán születtem, az ELTÉ-n végeztem, hosszú ideig éltem Portugáliában, Olaszországban és Spanyolországban, lovagregényekkel és trubadúrokkal foglalkozom, a Károli Kreatív írás specializációját vezetem. Szerelemből tanítok.
De az írás fontosabb. Versekkel kezdtem, regényeim, novellásköteteim a Magvetőnél és a Jelenkornál jelentek meg. Esőváros (2004), Aranyhímzés (2005), Magyar dekameron (2007), Fordított idő (2015), Elsodort idő (2017), Összetört idő (2019).”
Kapcsolódó oldalak:
Újnautilus Irodalmi és Társadalmi Portál
Legfrissebb hozzászólások