Paulovics Tamás verse

Boldogan ölelnének eggyé minket a kerti padok,
a sétány kövei sóváran várnák lépteinket,
sötét hajadban a platánfalevél aranydiadém,
mert minden érted volt, a tó, a sétány, a fák,
a tó tükrén ringatózó táj és a tágra nyílt vidék.

***

Fotó: Mórotz Krisztina

Paulovics Tamás versei a Lenolaj.hu oldalán

Hogyan is kezdődött a versek iránti szeretetem?  Hat éves lehettem. Tiszaföldváron a szülői házban mindig laktak nálunk albérlők, fiatal, magyarszakos tanárnő volt Horpácsi Ilonka, nyílt szívvel, friss diplomával.  Nekem olvasta fel, amit másnap az óráin tanított: Petőfit, Csokonait, Aranyt…. hát így.  Az első versem a Dzsungel könyve Bagirájához íródott, ötödik osztályos voltam. Gimnázium – diákszínpad, ott már jött Ady, Lorca, Neruda, Nagy László, Juhász Ferenc és Babits Mihály, Pilinszky és a diákszínpadunk névadója, Bányai Kornél.

Érettségi után nyomdászinasként kezdtem, Budapest, Egyetemi nyomda. Katonaság, emlékszem a fogdában a társak már meg akartak verni, amikor negyedszerre mondtam nekik József Attila Eszméletét.

A jó vagy rossz sorsom, a másik nagy szerelmem, az úszás miatt Szentesre sodort, és itt találtam olyan közösséget a Könyvtár és a Krúdy Gyula barátok személyében, akik versmondásra, versírásra késztettek.

Az első verseskötetem 2013 májusában jelent meg hála Bene Zoltánnak és Szepesi Attilának.