Csodálatos éjszaka volt. A Hold ezüstfénnyel vonta be a folyó minden fodrát; csillogott villogott a parti füzes, a nyárfák, az apró felhők és a töméntelen csillag. Az ilyen megejtő, bűvöletes éjszakákon mindig történik valami csoda. Történt is, mert amikor a halász kihúzta a halóját, nem hal, hanem egy csodálatos aranyhajú tündér volt benne.
A tündér édes hangján így szólt a halászhoz:
– Derék halász, én vagyok a vízitündérek királynője, a legszebbek legszebbike. Most, hogy megfogtál, örökké a tiéd leszek.
A halász először káprázó szemmel bámulta a tündérkirálynőt, azután megvakarta a fejét és így szólt:
– Nagyon rosszul tette, hogy belemászott a hálómba és elriasztotta a halaimat, azután meg rám ne számítson, mert otthon feleség és három poronty vár. Untig elég nekem egy asszony is. Mit kezdnék egy másodikkal?
– Maga szemtelen – felelte a tündérkirálynő mérgesen és visszaugrott a habok közé.
….
Havas Zsigmond alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
Havas Zsigmond (teljes nevén Havas Antal Zsigmond) (Budapest, 1900. január 19. – Budapest, 1972. augusztus 28.) újságíró, ifjúsági- és detektívregény író, lapszerkesztő. Műveiben több írói álnevet használt: Spencer Walls, S. Walls, Zsiga bácsi, Anthony Astor, Anthony S. Astor, Hawass A. Zs., Zsigmondy Antal.
1921–1939 között a Tolnai Világlapja munkatársa, illetve felelős szerkesztőjeként (1921-1939) tagja volt a Országos Magyar Sajtókamarának. Magyarország német megszállása után lemondott állásáról. Számos ifjúsági és detektívregényt írt, amelyekkel külföldön is ismertségre tett szert (főként mint Spencer Walls). Az 1943-ban indult A Kaland Klasszikusai sorozat szerkesztője. Hazudtak a fegyverek címmel (1945) regényt írt Budapest ostromáról. 1945–1947 között a Tolnai Forrás, majd 1949-ig a Képes Magazin munkatársa. Rövid ideig szerkesztette a Szivárvány című hetilapot is.
Családja
Szülei Havas Antal és Durant Anna, felesége Blum Róza voltak. Fia, Szuhay-Havas Ervin (1929-1998) író, műfordító, történész. Unokája Szuhay-Havas Marianna (1968) költő, író, a Lenolaj.hu irodalmi és kulturális műhely főszerkesztője.
Írt gyermekregényeket, illetve Spencer Walls néven számos ifjúsági és detektívregény szerzője, a Kaland klasszikusai című sorozat szerkesztője. Több képeslapnál működött mint vezetőszerkesztő.
Könyvei:
A fekete matróz (Regény, Budapest, 1927);
Rákosi fiúk (Ifjúsági regény, Toncz Tibor rajzaival)
Aranyos leányszív (Ifjúsági regény)
Galambos Ferkó (Ifjúsági regény)
Az erdő gyermeke (Meseregény, Sebők Imre rajzaival)
Aranyzápor (Spencer Walls néven, regény, Budapest, 1933);
Kék lámpa (Spencer Walls néven, regény, Budapest, 1934);
Mesebokréta (Ufjúsági regény, Budapest, 1935);
A bűnös asszony (Spencer Walls néven, Budapest, 1936);
A fekete kastély rejtélye (Regény, Spencer Walls néven, Budapest, 1937);
A hét szomorúság lépcsője (Regény, Spencer Walls néven, Budapest, 1938);
Az acélember (Ifjúsági sci-fi, 1938, Sebők Imre rajzaival);
Az üvegszemű (Regény, Spencer Walls néven, 1939);
Kaméleon és gardénia (Regény, Spencer Walls néven);
A holdviola kovácsai (Regény, Spencer Walls néven);
Akit üldöznek a nők (Regény, Spencer Walls néven);
Didergők (Ifjúsági regény, Budapest, 1941);
A fehér titok (Regény, Spencer Walls néven, Budapest, 1942);
Szürke kárpit (Regény, Spencer Walls néven, Budapest, 1943);
Hazudtak a fegyverek (Regény Budapest ostromáról, Budapest, 1945);
Mielőtt a lámpákat eloltják (Anthony Astor néven, regény, Budapest, 1946);
Északi szél (Regény, Spencer Walls néven, Budapest, Pán Könyvkiadó, 1988);
A libbenő halál (Regény, Spencer Walls néven, Pán Könyvkiadó, Budapest, 1989);
A lady már halott (Regény, Spencer Walls néven, Pán Könyvkiadó, Budapest, 1989);
A temetőnél állj meg! (Regény, Spencer Walls néven, Pán Könyvkiadó, Budapest, 1989);
Cukor és korbács (Regény, Spencer Walls néven, Pán Könyvkiadó, Budapest, 1989)
Legfrissebb hozzászólások