Nem, nem az Adria, és még csak nem is a Nyugati-tenger, amit a térképek Sárga-tengerként tüntetnek fel, hanem ott lent délen, a végtelen, szilaj Csendes-óceán, aminek nem szab gátat semmi és senki, ahol a part nem homokból és pálmafákból, hanem erodálódott hatalmas sziklatömbökből, és szakadék szerű partszakaszokból áll, ahol lemenni a vízhez nem bátorság hanem öngyilkosság dolga.
Ahol a sós szél örök, a talaj a vulkáni hőtől forró, ahol esik a hó, de azonnal el is olvad, és ahol a jégcsapretek és káposztaföldek végtelenjét csak az alacsony, fekete kőből rakott, kötőanyag nélküli kerítések törik meg.
Napi dolgaid olyan nevetségesen semmit sem jelentenek abban a szélben állva, azt a látványt átélve, ahogy egész testeddel kell nekifeszülnöd az elemeknek, és akkor még egészen jó idő van.
Egy kis szélnél, már csak az alacsony, kövek mögé bújtatott épületek adnak némi álságos biztonságérzetet, vagy az 5 csillagos szállodák vasbeton erdőkből épült hullámzó tornyai tesznek úgy, mintha a Szevalhó nem süllyedt volna el, és nem lelte volna halálát benne több, mint háromszáz gyermek és felnőtt, mintha nem lenne minden halászfalunak még ma is, a mobil átjátszó tornyok és a széles sávú internet mellett, külön Istene, akihez imádkozik, mikor vízre száll.
Hatalmas rozmárok ülnek a hullám verte sziklákon, szemtelen, óriás sirályok rikácsolnak magabiztosan. Csak megtűrt idegen vagy, még a delfinek játéka is olyan világba enged betekintést, ahol ideig-óráig maradhatsz talán, de az életed felett nem rendelkezel.
Csak mosolyogj, ha azt mondják, ők irányítják a sorsukat. A komfortzónán belül akár még hihető is ez az elképzelés. Azon kívül már csak vicces, ha bizonygatják, akkor szánalmas.
Bevándorlók, politika, egyetem és érettségi. Betegségek és gyógyulások, bankok és hivatalok, levelek és pecsétek, számlák, kicsinyességek és bürokraták, állam és kormány, felvonulások és tüntetések, internet és tv, pénzen megvehető talmi örömök, vagy akár valódi bánat és derű, a hétköznapok.
Beszűkülsz, és nem látod már, mert nem mész ki a tengerre, mert nem mászod meg a hegyet, mert nem hagyod csontig hatolni a hideget, vagy épp a forróságot.
Ki kéne menned, különben izzadtságszagú magyarázatokkal telezsúfolt, véleményvezérek által véleményezett konformista éned lassan pengés kerítést fon köréd, az idő ellened dolgozik.
***
Eugenia Lee Budapesten született, Dél-Koreában és a német-holland határon él felváltva. Iparművészetet, buddhista filozófiát és pszichológiát tanult.
***
EUGENIA S. LEE alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
EUGENIA S. LEE alkotásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán
Legfrissebb hozzászólások