Annyi kérdőjel, faggatózás,
hogy miért így, miért nem amúgy,
én meg csak lábatlankodom
kedvetlenül vagy áhitattal,
segédmunkása vagyok a szerelemnek
egy becsületsértő reneszánszban.
Nem átejtés ez, sem mesterkélt szerep.
Van, aki dalol, van aki kertet ás,
más meg a kulcslyukon leskelődik.
Emberek vagyunk… vagy mi a frász?
Elmesél bennünket annyi ferde szó,
és elnyel annyi folyó, folyosó
homálya – csak az emelet változik
minden eltökélt fordulattal.
Szóval ha éppen nem hahotázom,
az nem jelent munkaszünetet,
lehet, hogy olyankor főpróba van,
vagy csodálom a nyíló orgonát.
Egyszóval bármi meglehet.
Annyiféle jelleg és jellem,
ahányról nem kell kartoték.
2015. április 30.
*
Megjelent a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán
Legfrissebb hozzászólások