Balázs Betti: Mi lett volna ha…

Annyira kár, hogy az ember későn jön rá dolgokra. Milyen jó volt tizenévesnek lenni, mikor csak annyi dolgom volt, hogy tanuljak, de én utáltam, mert erőltették, és mindig a nővéremhez hasonlítottak, hogy bezzeg ő kitűnő tanuló. Én meg minél jobban erőltették, annál kevésbé tanultam. 18 évesen már végeztem a tanulással és dolgoztam. Huszonévesen férjhez mentem, és lett egy gyerekem. Harmincvalahány évesen estin 2 év alatt letettem a 4 évet, és végre leérettségiztem. Soha nem vágytam arra, hogy főiskolára/egyetemre menjek, uh nekem már ennél magasabb végzettségem nem lesz. Elgondolkodtam azon, hogy mennyire más lenne az életem, ha hagyom magam, és a szüleim által mutatott úton megyek, ha jobban tanulok, ha azt a pályát választom, amit ők akartak, ha hagyom, hogy irányítsanak. Makacs és önfejű voltam és vagyok, soha nem tudtak irányítani, ha erőltettek valamit: csak azért sem. Vannak dolgok, amiket megbántam, de nem érzem úgy, hogyha a másik utat választom, akkor most jobb lenne. Más lenne, az biztos, de nem biztos, hogy azt szerettem volna. Soha nem gondoltam olyanokra eddig, hogy mi lett volna ha… Mentem előre, csináltam amit jónak láttam, és tanultam a hibáimból, esetleges rossz döntéseimből. Most mégis visszamentem az időben, és azon gondolkodok, hogy mi lett volna ha…