Farkas-Kovács Lászlónak
„A tűz egy reggelen kezdődött, és a házban senki sem tudta kioltani.” Ez volt az utolsó mondat, amit az ágyban olvasott. A kertet rongyosra áztatta a kitartó éjszakai eső, sétálni nem támadt kedve, csak kortyolta első kávéját, és készülődött, hogy legalább a kapuig elmegy, belekukkant a postaládába.
Azt már elhatározta, ehhez a rövid művelethez nem öltözik fel, a papucsot meg majd lepucolja a lábtörlőn. S amikor nekiindult két-három lépés után megcsúszott kissé a nedves járókövön. Eszébe is jutott korábbi olvasmányaiból egy újabb mondat: „Kinn a valós világban eleredt az eső.”
Óvatosabban folytatta az utat, de tényleg ömlött újra az eső, ő azonban kíváncsi volt a reggeli lapra, meg hátha befutott már a postás is, és hagyott valami levelet a postaládában. Most egy nagyobb lépésnél a másik lábával csúszott meg, el is zuhant, kissé kifordult a térde. Egy ideig ücsörgött a járóköveken, hagyta, hogy elázzon a haja, kúszni, mászni próbált vissza a házba, a lépcsőn megpihent kissé, a fájdalomtól újabb szokatlan mondatok jutottak eszébe: ”A késő délutáni félhomályban varrótűk villogtak szaporán a veranda egyik rejtett zugában. Az eső szünet nélkül esett.”
Hátát az ajtónak vetette megpihent, egyre jobban esett, egyre jobban, az ajtót kinyitotta, már világított egy lámpa a házban, nem is emlékezett, mikor kapcsolta fel, tán még reggel, azóta meg már alkonyodik, csak így lehetett.
A kádig lassan, nagyon lassan jutott el, s míg felküzdötte magát a pereméig, hogy el ne aludjon, hogy bele ne zuhanjon a kádba, újabb mondatokat idézett fel: „Anya feje körül elektromos szentjánosbogarak röpködtek, s nappali fényt varázsoltak az egyébként koromsötét lakásba.”
Végül, megpihent, elnyomta az álom, míg lassan gyöngyöző forró vízzel megtelt a kád.
„Az óra a kandallón épp éjfélt ütött.” Az ázott kertben megjelent a telihold, és világítottak a napelemes földbe szúrt irányfények is.
*
Az idézőjelbe tett vendégsorok Ray Bradbury novelláiból kerültek ide.
Legfrissebb hozzászólások