2024-05-14
próza 10
Kőrös László: Hidat a legyőzöttnek!
1456-nak ugyanezekben a napjaiban Nándorfehérvár védői tízszeres túlerővel szemben védekeztek, eléggé szorongatott helyzetben. Hunyadi majd csak 14-én törte át a hajózárat, és még ezután is volt egy kis ez-az, mire II. Mehmetet 22-én lepedőben vitték el az uto...
Gergely Tamás: KIÁS
Vadmalac aznap kivételt tett: ezúttal ő ment el a Komájához, nem szokta.
A Komát nagy munkában találta, éppen ásott.
- Hát te? – kezdte a diskurálást. - Csak nem temetsz?
Megállt a Koma a munkában, fennebb tolta fején a sapkát. Megvakarta izzadt homlokát, m...
Maróti Ildikó: Ősökről és csillagporról
Az Oktogon sarkán ülő srác egy táblára ezt írta: Másik bolygóra gyűjtök.
Nyerő szöveg volt, sok pénz gyűlt össze előtte.
Összetalálkozom egy ismerőssel. Megkérdezi, tudom-e, hogy egy kicsi afrikai mindannyiunk közös őse. Igen, és elmesélem neki, azt olvastam...
EUGENIA S. LEE: Nem mindennapi mindennapok Dél-Koreában 24.
Piacon jártunk ma. Ritka alkalom, általában a szemben lévő kisboltban vásároljuk meg a napi élelmiszert, de ma volt időnk, és kedvünk is egy délutáni sétára a város nagyobbik piacán. Több parkolója is van, nem probléma megállni, nagyon sokféle hagyományos gyóg...
Gergely Tamás: Foci VB
Komája kókadt kedvvel jött, hogy kedvenc csapata kiesett a foci VB-n.
Vadmalac felkapta a szót, s eléggé szarkazmussal a hanglejtésében mondta Malackának:
- Neki van kedvenc csapata.
Malacka értette a párját, de azért tekintetével vágott a Kismalac felé, ho...
Maróti Ildikó: Arról, hogy hol szabad a lelkünk
Sárgabarackfára, telis-tele érett gyümölcsökkel, ott, az erdő szélén, ahol egyikünk sem számított.
Ettük a mézédes gyümölcsöt. A Nap átmelegítette őket. A réten egy pici szőke kislány virágot szedett, odaszóltam neki, kér-e.
Futott keresztül a réten - filmsz...
Bánki Éva: KÉNE EGY HÁZ
HA NEM MINDJÁRT A GELLÉRT SZÁLLÓ
Rengetegen hajléktalanok. Írók is. Bár nekem vannak valódi hajléktalan mestereim és író-barátaim (akik az utcán élnek), azért hosszú az út az igazi hajléktalanságig. Van lakásod vidéken vagy a határon túl, de Pestre csak akk...
Gergely Tamás: Chip-chirip
Vadmalac Komája valami olyat hallott a rádióban, hogy egy vadmalac agyát le lehet másolni egy chipre, egy ilyen kicsi bogyóra, amire a dokumentumokat is teszik. Elmentik. Már a szótól is megijed.
S akkor mint egy spártai harcos, trappolva és megállás nélkül t...
Gergely Tamás: SÓHAJ-FELHŐ
Egyetlen kis felhőt láttak az égen, Malacka szerint az olyan volt, mint egy sóhaj.
Sóhaj az égen?
Vadmalacnak minden érzéke maximálisan kezdett működni, szőre nyakán, fején az égnek állt. Azt mondta – hangosan vagy csak magának, nem is tudta, ugyanis hirtele...
Maróti Ildikó: Virágokról, gyerekekről, az életről
A szép virágokat vázába kell tenni, a csokikat meg hűtőbe, és közben gondolkozni, melyik gyerek mit mondott, amikor átadta őket évzáró után.
- Köszönöm, hogy meg tetszett bocsájtani nekem. :D
Ezt attól a kislánytól hallottam, aki féktelenségével sok nehézség...