2024-05-19
Budai Éva rovata: Évforduló (10 talált bejegyzések)
1868. január 5-én jelent meg a legnépszerűbb dualizmuskori élclap, a BORSSZEM JANKÓ első száma
A lap 156 éve Ágai Adolf főszerkesztő gondozásában került az olvasókhoz Budapesten. Művészi igényű karikatúráival, szatirikus írásaival a Borsszem Jankó fennállása első fél évszázadában több mint kétezer fős olvasótábort toborzott magának, csökkenő népszerűsé...
Kr.e. 106. január 3-án született MARCUS TULLIUS CICERO, az ókori Rómában élt író, filozófus és politikus
Kortársai – köztük politikai ellenfelei is – ragyogó, már-már boszorkányos tehetségű szónoknak tartották, de írásai is remekművek. Mindenképp az antik irodalom egyik óriása, de a tankönyvek általában abban is megegyeznek, hogy ő az antik széppróza legnagyo...
1922. január 3-án született NEMES NAGY ÁGNES költő, műfordító, esszéíró, pedagógus
A Baár–Madas Református Leánylíceumban kitüntetéssel érettségizett. Ezt követően a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin–művészettörténet szakos hallgatója lett, s itt szerzett diplomát. Egyetemi éveiben munkakapcsolatba került Szerb Antallal és Halász Gá...
1920. január 2-án született ISAAC ASIMOV orosz származású amerikai író és biokémikus
Nevét a tudományos fantasztikus művei tették világszerte ismertté.
Rendkívül sikeres és kivételesen termékeny író volt. Több mint 500 kötetet és nagyjából 90 000 levelet, levelezőlapot írt vagy szerkesztett. Népszerűek olvasmányos stílusban megírt tudományo...
201 éve, 1823. január 1-jén született PETŐFI SÁNDOR
a nemzet költője, a magyar romantika egyik legnagyobb alkotója, aki a magyar irodalom világszerte legismertebbnek tekinthető költője.
Életrajzának egyes részeit már óvodás korától kezdve mindenki ismerheti. Tanítjuk alsóban és felsőben és középiskolában egy...
1927. december 31-én született RUTTKAI ÉVA A SZÍNÉSZKIRÁLYNŐ
Gábor Miklós színész felesége, majd Latinovits Zoltán társa volt.
Ruttkai Évát Russ vezetéknévvel anyakönyvezték, a későbbiekben mindenki által ismert nevét Lakner Artúrtól kapta. Még nem volt hároméves, amikor először szerepelt színpadon a Lakner-féle gyer...
1756. december 28-án született ÁNYOS PÁL pálos szerzetes, tanár, költő
A magyar szentimentalizmus egyik jelentős alakja.
Nemesi családban született. 1772-ben lépett be a pálosok márianosztrai klastromába, ahol felvette a a Pál nevet. Ezután került a nagyszombati egyetemre, ahol Dugonics András és Katona István tanította; megis...
1951. december 27-én született dr. Budai Éva, pedagógus
Isten éltesse!
Külkereskedelmi Főiskolát végzett elsőként '74-ben, majd egy OKJ-s Újságírói szakmát szerzett.
Ezt követően szerezte meg diplomáját az ELTE-n, magyar nyelv-és irodalom szakos tanár lett. 1988-ban egyedi tanterv szerint kezdett el színház...
1927.december 26-án született KASS JÁNOS grafikus, szobrász, bélyegtervező művész
Gyerekkora Szegeden telt, majd Budapestre költöztek. A háború a családot az egész polgári középosztállyal együtt tönkretette. Tizennégy éves korától egy gyárban gipszet öntött, majd keramikusként dolgozott. Klaniczay Tiboron – a későbbi kiváló irodalomtörténés...
1924. december 25-én született VÁCI MIHÁLY költő, műfordító
Nyíregyházán végezte el a tanítóképzőt, majd tanyasi iskolában tanított. A második világháború idején segédszolgálatos katona volt, a háború után kollégiumi igazgató lett. Ifjúkorától betegeskedett (katonai szolgálat közben kapott vesebetegségből eredő fertőzé...