Meghalt Csehi Péter. Péterrel egyszer találkoztam Bukarestben, amikor fiatal és kíváncsi újságíróként ellátogattam a műtermébe. Megdöbbentett, amit láttam, azokban a állatidomokban, ahogy a központba állította, felismertem a diktatúrában vonagló lényünk, nem ragozom, megtettem máshol.
No de az idő telt, én Stockholmba menekültem abból, róla tudom, hogy élt Sulinán, majd mikor feldeztük egymás a Facebookon, már Budapesten. Filmekről informált, majd fotóim gyakori lájkolója lett, a legszokatlanabb beállításaim is szerette, éreztem, egy hullámhosszon vagyunk.
No de halálhíre érkezett, és én nehezen tudtam visszatartani a könnyem, tapasztaltam a Facebookon megjelent vallomások alapján, hogy másban is mély nyomot hagyott. Művészete, lénye. Gondoltam, össze kellene dobnunk, mi egymás számára ismert és ismeretlen tisztelői egy barátkönyvet, hogy annál is könnyebb legyen nem feledni. Éppen most úgy tűnik, a gyász a közös munkához kevés, maradnak hát a megiratlan könyv lapjai, mint ez is.
Megtudtam, hogy az egyik visszaemlékezőnek, Boda Csabáné Marikánák három Csehi-rajz van a birtokában, és egy sztori tartozik ezekhez: amikor megtudta, hogy milyen anyagi nyomorban él Péter, még gyógyszereit sem tudja kiváltani, pénzt küldött neki. Cserébe kapott a művésztől három grafikát. A mellékelteket. Két 2009-es, egy 2010-es keltezésűt. Ugyanaz a motívum mind a hárman, a kései periódusból.
Ennyi. Három felismerhető Csehi-grafika, egy Péterre jellemző gesztus. Megajándékozta az őt megajándékozót.
Gergely Tamás
Legfrissebb hozzászólások