Éjjel soká fent voltam, meleg van, párásodik az idő. Ez a város sosem alszik, hallgattam távoli moraját, nem éreztem a holland síkság magányát egy percre sem, jó volt.
Itt sosincs teljesen sötét, úgy nevezik fényszennyezés, pedig semmi szennyező nincs benne. A sok millió ember egy adott része mindig ébren van, dolgozik, szórakozik, születik vagy meghal, esetleg nem tud aludni, ahogy én sem.
25 millió ember él itt együtt. Egy ekkora komplexumot 24 órában kell szervezni, kiszolgálni, fenntartani, tisztítani és persze élni benne.
Úgy érzem, lassan megérkezik majd a monszun, a hőmérséklet még elviselhető, de a napot már csak opálosan látjuk, egyre terebélyesedik, állandósul a köd.
Ez a része a városnak más, mint ahol én éltem, itt csak beton van és mesterséges parkok, nem látom a rizsföldeket, nem érzem a tengeri levegő sós ízét, kócsagok sem élnek itt.
A lakóparkban tilos a dohányzás, a parkban is. Kocsmák sincsenek a környéken, ma már nem elfogadott részegen hangoskodni egy nehéz nap éjszakáján sem, a világ itt is változik, nyár van, a légkondik még nem üzemelnek, de az ablakok nyitva és ők figyelnek egymásra.
Este tizenegykor még fiatal párok hintáztatják kisgyerekeiket a belső játszóterek valamelyikén, néhány elszánt egészséges pedig a nonstop nyitva tartó fitnesz teremben kocogja le a felgyülemlett feszültséget.
Portásból itt nem egy van, legalább három, ahogy szelektív szemétlerakóból is. Tíznél is több helyre gyűjtjük a hulladékot, s mivel a lakásban ez nem megoldható, a levitt zsákokból egyesével szedegetjük ki a kidobandó holmikat és körbe, körbejárunk velük a fedett hulladékgyűjtőkben, hogy megtaláljuk a megfelelő zsákot, kukát vagy tartályt. A portások egyik feladata épp az, hogy segítsenek a megfelelő konténer kiválasztásában, hiszen olyan sok a lehetőség, hogy gyakran a rég itt élők is belebonyolódnak.
Tegnap csomagot kaptunk, a szállító letette az ajtó elé. Nem nekünk szólt, eltévesztette az épületet a szállító, így levittük a portáshoz, aki különösebben nem volt meghatódva a jó cselekedetünktől, mindenki más is így jár el, ha olykor a futár eltéveszti a címet. Az hiszem még senkinek sem fordult meg a fejében, hogy akár el is tehetné az ingyen és tévedésből kapott csomagot, egyszerűen azt nem tudják elképzelni.
Fodrász, kozmetika, élelmiszer boltok, óvoda is működik bent a lakóparkban a fitnesz terem mellett, ez utóbbi ingyenes. Némely más épület közepe táján, a huszadik emelet körül uszodák is vannak, rekreációs központok, masszázs és jóga.
Tulajdonképpen egy város a városban, nagyobb odafigyelés és kicsit több szabály betartása mellett, hiszen azt a kevés időt, amit egy koreai alvásra tud fordítani, valóban arra szeretné.
Itt sokat kell dolgozni a megélhetésért, a 8 órás munkaidő még mindig csak papíron létezik, s bár a hétvégék többsége már valóban szabad, ha csúszásban az iroda, bizony még ma is túlóráznak szó nélkül vagy épp behozzák a lemaradást szombaton.
A munkáltató ebben az országban nem ellenség, aki sokat keres rajtam, hanem a második család, aki ha jól él, én is jól élek, aki ha biztonságban van, nekem sem kell aggódnom a holnap miatt.
Cseppnyi kis különbség a felfogásban, hatalmas lojalitást eredményez a viselkedésben. Épp ezért egy átlag koreai ritkán vált munkahelyet, ha vált egyáltalán. Az államigazgatásban dolgozók életpályája itt valóban az, ami, egy életre szóló ellátás, cserébe a nyugdíjig tartó szorgos munkáért. Lébecoló közalkalmazottat errefelé nemigen látni.
Szervezett, rendezett és meglepően tiszta ez a hatalmas város. A bulinegyedekben buliznak, a művészetek palotájában koncerteznek, a lakóparkokban pihennek, alszanak, sétálnak, regenerálódnak az emberek. Mindennek helye és ideje van.
Én szeretem a régi, a renitens Szöult is. Ma már alig fellelhető, de néhol még akad belőle. Ütött, kopott földszintes házacskák kőkerítéssel és kék bádogtetővel, sátorkocsmák műanyag asztalokkal és székekkel, főtt fekete kagylóval és édesburgonyából készült pocsék pálinkával. Lámpaoszlopok között kábelrengeteg, látszólag káosz, az értő szemnek rendezett tartalék vezetékek. Pici utacskák, sikátorok járda nélkül, házak elé parkolt autók melyeket kerülgetni kell.
Mindez persze éles ellentétben áll a föld alá süllyesztett vezetékekkel, a dohányozni tilos parkokkal, a 3 szintes mélygarázs rendszerekkel, a világgal amiben manapság élünk.
És igen, ez így jobb, szebb, egészségesebb és kényelmesebb is, az viszont kicsit talán emberibb, barátságosabb, esendőbb, jobban hasonlít önmagunkra, ahová ma már csak elvétve látogatunk el.
***
EUGENIA S. LEE alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
EUGENIA S. LEE alkotásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán
Legfrissebb hozzászólások