Hajnal Éva: remény

váratlanul és minden tapintat nélkül arcodba vág a szél de nem amolyan szellő ám ami cirógat és még jól is esik az érintése hanem az a haragos az az igazi rakoncátlan mondhatni vásott nyári kamaszszél ami kukákat dönt és fákat csavar ami gyökerestül felforgatja mindazt ami már-már odagyökerezett volna és bár gondolható hogy semmi nem szakíthatja ki helyéből hát ez a fékezhetetlen kiszakítja és forgatja és pörgeti és máshová teszi nem a helyére és ettől egycsapásra felfordulás támad és ezután elgondolkozol lehet az is hogy ez a valódi rend és a régi volt a hamis és már-már megnyugszik a gondolat hogy mégis rend van amikor jön egy újabb egy mélyebb árnyalatú sokkal vadabb csapás ami ezt az újsütetűt is átforgatja és megint összezavar és nem találod a kiutat csak állsz és nézel magad elé és már szavaiddal sem tudod körberajzolni a fákat gondolatod is csak visszafogottan sóhajt és kapaszkodsz és kapaszkodsz és arra gondolsz hogy még nem lehet vége hiszen még nem tettél semmit ami komoly és maradandó volna és végül már nem is gondolkozol hanem csak kívülállóként vagy belül és reménykedsz hogy csak álomban állsz és álmodod hogy álmodsz és reménykedsz hogy felébredsz