Az óvodából hazafelé délutánonként megálltunk ennek a háznak a kerítésénél, hogy Lola játszhasson egy számunkra ismeretlen család kutyusával.
Az idős tacskónak volt egy teniszlabdája, amit azonnal keresni kezdett, ahogy észrevett minket.
Minden alkalommal, amikor az eldobásra szánt labdát a két rács között óvatosan átadta, csillogó szemű Lolám elmosolyodott.
Nemcsak azért vagyok hálás, mert láthattam, hogy milyen az igazi bizalom, hanem azért is, mert ők ketten sok-sok napon át emlékeztettek arra, hogy mások önfeledt örömét látni a valódi boldogság.
***
Szuhay-Havas Marianna (Budapest, 1968. augusztus 13. -) Art’húr díjas költő, 2008 januárja óta az 2015-ben megújult Lenolaj irodalmi és kulturális lap főszerkesztője, az Art’húr Irodalmi Kávéház szerkesztője, négy gyermek édesanyja.
Édesapja, Szuhay-Havas Ervin (1929-1998) író, műfordító, történész és művelődéstörténész, nagyapja, Havas Zsigmond (1900 -1972) író, újságíró a Tolnai Világlapja munkatársa, majd felelős szerkesztője (1921–39), Spencer Walls és Anthony Astor néven számos ifjúsági és detektívregény szerzője.
Legfrissebb hozzászólások