Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása (1853). Wagner a történelmi festészet historizáló stílusában festette meg a legenda kulcsjelenetét. A kitűzni kívánt lófarkas zászló a janicsár jobb kezében látható. A török katonát mélybe ragadó legendás magyar vitéz alakja valamennyi keresztény védő hősiességét szimbolizálja.
A nándorfehérvári diadal a magyar–török háborúk egyik jelentős eseménye. 1456. július 4–21. között a keresztények (magyarok és szerbek) Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték Nándorfehérvár (a mai Belgrád) várát II. Mehmed török szultán a nagy túlerőben levő ostromló seregével szemben, majd a védőkhöz 10 ezer katonájával időközben csatlakozó Hunyadi János vezetésével, Kapisztrán János 30-35 ezer keresztesével közösen július 22-én, a vár melletti csatában legyőzték a törököket.
II. Mehmed július 4-én vette ostrom alá a Szilágyi Mihály 7 ezres serege által védett várat. Az addig 10 ezer fős haderejével a vártól elzártan állomásozó Hunyadi János egy július 14-én zajlott ütközetben áttörte a török hajózárat a Dunán, és csatlakozott sógora, Szilágyi Mihály várat védő seregéhez. Az egyesült magyar sereg július 21-én visszaverte II. Mehmed támadását, majd július 22-én kitört a várból, és a 70 éves szerzetes, Kapisztrán János irányítása alatt álló keresztesek segítségével vereséget mért a török hadseregre, melyet időközben pestis és ellátási nehézségek is sújtottak. Az eseményt a magyar hadtörténelem – tekintettel kivívásának körülményeire és hosszú távú következményeire, illetve nemzetközi jelentőségére – az egyik legjelentősebb magyar győzelemként tartja számon. A győzelem mintegy hetven évre megállította a törökök további európai terjeszkedését és Magyarország meghódítására irányuló próbálkozását.
A csatát követően pápai rendelettel bevezetett déli harangszó a keresztény világban azóta a nándorfehérvári diadalra emlékeztet.
(wikipedia.hu)
*****
******
*******
Illyés Gyula: Hunyadi keze, részlet
„Hol az a kéz? Porlad? Nem. Dolgozik egyre. Delente
húzza hiven ma is ő mind a harangot, amely
bimbamozva kiált nagy örömhírt (mit ki sem ért már)
Róma, Rouen – Tahiti tornyaiban (magyarul!)
s mintha jelezne tüzet vagy hirtelen árvizet, úgy kong
néha az értőknek (úgy szaporáz riadót)
majd (– mert hajh, ki neszelt magyar is százéveken át rá? –)
csöndít a csöndbe komor gyászdalokat, temetést.”
*
(Forrás Illyés Gyula Összegyűjtött versei, II. kötet 440. o. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1993 (Törzsgyűjtemény)
Legfrissebb hozzászólások