Lázár Ervin
(Budapest, 1936. május 5. – Budapest, 2006. december 22.)
87 éve született Lázár Ervin, az egyik legnépszerűbb és legismertebb írónk. Édesapja, Lázár István uradalmi intéző, édesanyja Pentz Etelka volt. A Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztán – ahol a Lázár-család 1951-ig élt – töltötte gyermekéveit, iskolába a környező falvakba járt. Tízéves korában a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumba íratták, de amikor 1948-ban államosították az iskolát, egy idős tanár magántanítványa lett. Szekszárdon járt középiskolába, a Garay János Gimnáziumba, bár az intézménybe apja származása miatt nem akarták felvenni, élsportoló rokonának kellett közbenjárni.
Lázár Ervin szüleit, akik a földosztással szegényebbek lettek, mint a környék lakói, mégis osztályidegennek számítottak, 1951-ben kitették a szolgálati lakásból, ekkor Tüskéspusztára költöztek. Miután leérettségizett, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarára járt. Tanulmányai közepette az Esti Pécsi Napló újságírója, utána a Dunántúli Napló, majd a Jelenkor munkatársa lett. Hamarosan Budapestre költözött, itt az Élet és Irodalomnál helyezkedett el tördelőszerkesztőként. Ezután szabadfoglalkozású író volt.
Lázár Ervin első novellája a Jelenkorban jelent meg 1958-ban. Írásaihoz az inspirációt javarészt gyermekkorából merítette. Írásai jellegéből fakad, hogy szövegeit gyakran feldolgozták színházi, filmes adaptációk és rádiójátékok formájában, illetve ő maga is írt hangjátékokat. Műveinek nyelvezete egyéni és játékos. Jellegzetes hangvételű meséi mind a gyermekek, mind pedig a felnőttek körében népszerűségnek örvendenek.
Az 1964-ben megjelent A kisfiú meg az oroszlánok című kötetét Réber László illusztrálta, aki ekkortól kezdve az íróval rendszeresen együttműködött. Meseregényéért, a Berzsián és Didekiért 1982-ben nemzetközi Andersen-diplomával tüntették ki. Ó be szép az élet, s minden más madár című hangjátéka elnyerte szerzőjének a Magyar Rádió 1986. évi kis hangjáték-pályázatának első díját.
Néhány jelentős műve: A kisfiú meg az oroszlánok, A fehér tigris, A Hétfejű Tündér, Berzsián és Dideki, Gyere haza, Mikkamakka, Szegény Dzsoni és Árnika, A Négyszögletű Kerek Erdő, Bab Berci kalandjai, A Franka cirkusz, Hapci király.
*
LÁZÁR ERVIN: A KÉK MEG A SÁRGA
Egyszer egy festékpötty – egy kék meg egy sárga – egymás mellé esett a papírra. Egészen közel, a szélük összeért.
– Nem menne egy kicsit távolabb? – mondta ingerülten a Kék.
– Menjen maga – válaszolta a Sárga – s különben is, talán köszönne!
– Még hogy én köszönjek? Egy Sárgának?! – morgott fitymálóan a Kék, és bizonyára lebiggyesztette volna a szája szélét, ha lett volna neki.
– Talán csak nem azt akarja mondani, hogy nekem kellene előre köszönnöm?
– De azt. Ha nem látná, én Kék vagyok!
– Engedje meg, hogy fölkacagjak – mondta gúnyosan a Sárga – hiszen maga a legközönségesebb szín a világon, nem is lehet egy napon említeni velem… és legyen szíves, ne könyököljön az oldalamba!
– Először is, maga könyököl az én oldalamba, másodszor pedig én színezem az eget, a tengert, a vizeket, a legszebb virágok kékek, és az emberi szemek közül is a kékek a legszebbek. Képzeljen el egy sárga szemű embert… brr… vagy sárga vizet!
– Mégiscsak túlzás! Még hogy a kék virágok a legszebbek! Látott már maga kankalint? Meg őszi erdőt? Maga túl mohó. Beszínezi az egész eget meg a tengert, csupa kék mindenütt. Unalmas. Én mértéktartó vagyok, sohasem válok unalmassá… Kérem, ez mégiscsak disznóság, most már egészen belém mászik…
De a Sárgának nem volt ideje befejezni a mondatot, mert a két festékpötty összefolyt. A kisfiú, akinek az ecsetjéről lehullottak,meglátta őket és így szólt:
– Nicsak, milyen szép zöld pötty!
Kapcsolódó oldalak
http://mek.oszk.hu/kiallitas/lazar/html/mesek.htm
Budai Éva
rovatvezető
(forrás: wikipedia)
Legfrissebb hozzászólások