Mártélyon, Mindszenten, Szegváron át,
Szegedtől Szentesig hosszú az út.
Lassan araszolgat a távolsági busz.
Nézed a piszkos-párás ablakon át
hát hol a régi szorgos tanyák.
Már csak az akácos maradt meg,
az összeroskadt kemencét rejti el,
hiába keresed nem leled már
a dolgos gazdák lába nyomát.
Emlékét is por emészti, sodorja szél.
Hát hol a jászol, a kert, a kapu,
a veteményes kertre nyíló kertikapu.
A sajtárba csapódó tej sugara,
az istálló meleg-párás tehén szaga.
Hát hol a hű házőrző, a komondor,
a büszke Vitéz, nem dorombol már
sem a macska, sem a kéményben a szél.
Hát hol vagytok ti? – Szelíd-szorgos,
múltba süllyedt régi tanyák.
***
2013
Paulovics Tamás alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
Hogyan is kezdődött a versek iránti szeretetem? Hat éves lehettem. Tiszaföldváron a szülői házban mindig laktak nálunk albérlők, fiatal, magyar szakos tanárnő volt Horpácsi Ilonka, nyílt szívvel, friss diplomával. Nekem olvasta fel, amit másnap az óráin tanított: Petőfit, Csokonait, Aranyt…. hát így. Az első versem a Dzsungel könyve Bagirájához íródott, ötödik osztályos voltam. Gimnázium – diákszínpad, ott már jött Ady, Lorca, Neruda, Nagy László, Juhász Ferenc és Babits Mihály, Pilinszky és a diákszínpadunk névadója, Bányai Kornél.
Érettségi után nyomdászinasként kezdtem, Budapest, Egyetemi nyomda. Katonaság, emlékszem a fogdában a társak már meg akartak verni, amikor negyedszerre mondtam nekik József Attila Eszméletét.
A jó vagy rossz sorsom, a másik nagy szerelmem, az úszás miatt Szentesre sodort, és itt találtam olyan közösséget a Könyvtár és a Krúdy Gyula barátok személyében, akik versmondásra, versírásra késztettek.
Az első verseskötetem 2013 májusában jelent meg hála Bene Zoltánnak és Szepesi Attilának.
Legfrissebb hozzászólások