A színház újra beköltözik otthonunkba, olvasom, ahogy egy táncos is vár minket, hogy együtt táncoljunk vele online. A muzsikus is tangóharmonikázik nekünk, csuda jó dolgunk van, kényeztetnek minket a művészek. Én mégis visszasírom a gyulafehérvári Estas Tonne koncertet, a bécsi egyiptomi kiállítást, a hazai Bálint Endrét, és a Pintér Béla társulat előadásait, a Cirko mozijait, amikor szóltam a pénztárossrácnak, hogy bocsánat, nem kezdenétek pár perccel később, mindjárt itt lesznek a barátaim, és megtették, mert ismertek minket. A filmklubokat, és a Dürer kert programjait, a bográcsozásokat is elfelejthetjük, meg a Tilos Maratonokat, úgy hírlik. Ráadásul:
„Most már félévig este lesz.
Köd száll, a lámpa imbolyog.
Járnak az utcán karcsú, négyemeletnyi angyalok.
S mint egy folyó a mozivászon
lapján, úgy úsznak át a házon…”
Nemes Nagy Ágnes írta.
Kíváncsiak a gyerekek, éjjel hogyan teszi majd a Mikulás az ajándékokat az ablakukba, ha kijárási tilalom van. Fontos kérdés. Talán megoldja valahogyan. De velünk mi lesz, a nagyokkal? Akik már tudjuk, hogy mi vagyunk a Mikulások?
Mert persze azt is tudjuk, hogy a felhőkön túl mindig süt a nap, de mínusz kétszázhetvenegy fok van, és nincs oxigén. Vagyis van, csak nagyon ritkán. Olvassunk, hallgassunk jó zenéket? Persze. 🙂
***
(Az illusztráció Maróti Ildikó fotóiból készült.)
„Tulajdonképpen csak megosztom a világban látott-tapasztalt dolgokat, ebben rejlik némi nevelői szándék.
Alapélményem, hogy a világ nagyon gazdag, és a hozzá fűződő gondolatok, érzések artikulációja során sokat tanulhatunk magunkról. Ezeket a finoman hangolt érzéseket mindenkinek meg kellene tanulni megfogalmazni, ez segít hozzá tudatosodásunkhoz. Számomra az irodalom a legfontosabb érzékenyítő erő, a leglényegesebb. Olyan szellemi termék, ami erőt ad a mindennapok tompító hatásának elviselésére. Ezért sokat olvasok, és rengeteg filmet nézünk barátaimmal. Voltaképpen az lenne az ideális, ha mindenkinek lenne saját naplója.”
Legfrissebb hozzászólások