Átültettem az egyik orchideám, kinőtte a cserepét. Faragtam ablaktörlő folyadékos flakonból virágcserepet neki, mert fotoszintetizál a gyökérzetével is, alul lyukas üvegedényt pedig nem találtam egy boltban sem. Későn ébredtünk, majdnem délig aludtunk, olyan nagyon vasárnap van, és ez ma épp jó mindkettőnknek. Krumplit kívánt a gyermek, úgyhogy főztem, passzíroztam, tésztát gyúrtam belőle, megtöltöttem húsos szalonnával és cheddarral, serpenyőben megsütöttem, friss koktélparadicsommal ettük.
Anyám, a férjem és a másik gyerek eközben dobozolja a maradék holmit, ha igaz, a héten már költöznek. Meglepetésemre a férjem ma elment a koreai templomba. Azt mondta, hogy járni fog míg ott van, meg amúgy is úgy illik, hogy elköszönjön tőlük.
A két Korea közben egyeztet, most úgy tűnik, együtt fognak fellépni a téli olimpia nyitó, záró ünnepségén, nem külön-külön. Nem tudom mennyire megalapozottak a pozitív várakozások, de akárhogy is lesz később, most mindenki érzi, hogy azért itt egy népről van szó, és ha csupán egy előadás erejéig is, de nagyon jó ezt sok év után ismét érezni. Igaz, közben azért Kim Dzsong Un nem felejtett Trumpnak üzenni, hogy a vörös gomb az asztalán nincs beporosodva, de most ez igazán nem érdekel senkit, pláne, hogy kiszámolták, az amerikai/koreai FTA felmondásával Amerika tizenötször járna rosszabbul, mint Korea, úgyhogy csak hajrá. Abe kétségbe van esve, nem igazán vágyik egy egyesült Koreára, most épp Vilniusban osztja az észt ez ügyben, pedig igazán senki sem kérdezte a véleményét, különös tekintettel arra, hogy a múlt heti személyes találkozót követően, ami Mun Dzse In elnökkel zajlott, megint kitért az egyenes válasz elől történelemhamisítás és bocsánatkérés ügyben, business as usual, a japánokból sem lesz szalonna.
Megint ide fújja a szél Kínából a szmogot, ettől függetlenül ragyogó napsütésre ébredtünk, ez télen megfizethetetlen ajándék, a koreaiak nem is tudják milyen szerencsések, hogy ilyen napos időjárásuk van szinte egész évben, bár a monszunt azért nem könnyű elfelejtenem. Hallgatom a gyereket minden este, ahogy a munkájáról beszél, és csak csodálkozom. Koreaiul adminisztrál, fizetteti a szülőket, tanítja a gimnazistákat matematikára, olyan felelősségteljes és nehéz munkát végez ezen a nyelven, ami nekem sem lenne egyszerű, pláne, hogy én semmilyen nyelven sem tanítanék matematikát ugye…. Kedden egy zseni kislányt tanít angolra, téma Orwell, Állatfarm című könyve, a gyerek még nincs tizennégy éves. Más gimisek matekot tanulnak tőle, hol koreaiul, hol angolul, igény szerint, de elmegy a postára vagy épp kávét főz ha úgy hozza a sors, ő a legfiatalabb tanárnő a magániskolában. Alig van már különbség a nyelvtudásunk között, hamarosan sokkal jobban fog beszélni koreaiul, mint én, és én erre roppant büszke vagyok, mint mindig, amikor valamelyik gyerekem valamiben megelőz. Mennék már vissza dolgozni, félek, hogy a nagy punnyadásnak nyögés lesz a vége, elszoknak az izmaim a munkától, de a németek nem kapkodják el, a hollandok sem, tehát egyenlőre várok, főzök, autózom, bejárom a környéket egyedül, tankolok és kocsit mosatok, vásárolok és fogast szerelek, tanulom Csangdzsut, bár sok tanulni valóm azért ebben az országban már nincs, mégis jólesik, hogy egyedül is megoldok bármit. A gyerek megígérte, hogy majd ő leviszi a szemetet, úgyhogy ki sem kell dugnom az orrom ma, és épp erre vágytam, híreket nézek meg beszélgetős műsorokat felváltva. Teáztunk is már, jejui citrus teát ittunk, közben megvitattuk, vajon van e joga életet adni egy nőnek, amikor tudja előre, hogy vaksága és végtag deformációja egész biztosan öröklődik. Nem jutottunk dűlőre, szerencsére ezt nem is nekünk kell eldönteni, elég ma csak úgy lenni, virágot ültetni, főzni, pihenni.
***
EUGENIA S. LEE a Nem mindennapi mindennapok Dél-Koreában rovatban megjelent írásai
“Magyar vagyok, ami nem érdem, nem átok, egy állapot. A férjem, és így a családom fele viszont dél-koreai. Napjaim egy részét a német/holland határvidéken élem, másik felét itt Dél-Koreában. Ez alkalommal anyósom súlyos betegsége okán hosszabb időre rendezkedem be itt, a többi pedig majd kiderül. Apró jegyzeteim az itteni mindennapjaimról szólnak, ebben a városban amit Cheongju-nak neveznek, magam is most élek először.”
EUGENIA S. LEE alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
EUGENIA S. LEE alkotásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán
Legfrissebb hozzászólások