Ma még a tegnapinál is melegebb van, 34 fok. Reggel, az első kávé alatt kinyitottam az összes ablakot, legalább huzat legyen. Az Uam hegyen lévő pagodatetős, nagy kolostort is lehetett látni, annyira tiszta volt a levegő. Azóta súlyos, fejfájdító köd ülte meg a teret. A légkondit nem szeretem. Van, persze, muszáj is, hogy legyen, augusztusban jönnek majd a negyven fokok, és bár elvonul a monszun, a nyár itt akkor is ködös, párás marad, ha nagyon muszáj lesz, majd bekapcsolom. Hoztam otthonról kotyogóst, ámbár ennek a szónak, hogy „otthon” esetemben igen sok jelentése van, maradjunk annyiban, hogy a nagy, automata kávéfőző nem fért a bőröndömbe, így egy kis kotyogóst tettem bele, és mellé egy kiló Lavazzat, mert én azt szeretem, és itt lehet ugyan kapni, de aranyárban mérik. Komfortérzetemet alapvetően befolyásolja a reggeli kávém megléte, illetve hiánya, második lépcsőben pedig a minősége. Amit itt fogyasztanak, azt az én szempontomból nehezen lehetne kávénak nevezni, és bár rengeteg a kávézó itt a környéken is, eszpresszót rajtunk kívül alig iszik valaki, a túlpörkölt, háromdimenziós macskás lattéval pedig engem nem lehet levenni a lábamról. Biztos roppant nehéz elkészíteni, és nyilván megér egy fotót is, de igya az, akinek a kávé nem szükséglet, hanem szórakozás.
A szemben lévő taekwondo terembe még nem érkeztek meg a diákok, így a forgalom zajától eltekintve elég csend van most. A kabócák viszont rákezdtek nászénekükre, egyenlőre nem annyira hangosak, mint lesznek majd augusztusban, inkább kellemes háttérzaj a produkciójuk.
Ma nem megyek le, ma nagyon meleg van, az énekesmadarak is bágyadtabban csicseregnek a megszokottnál, van elég étel és víz a hűtőben.
A tengernél megcsípett valami, azt hittem szúnyog, de nem, valami komolyabb, mert ott vöröslik a lábam szárán három helyen is, fáj és viszket egyszerre, nemigen akar múlni, lehet, hogy ma orvos lesz a dologból, ha időben hazaér a férjem.
Két nap múlva érkeznek a gyerekek, jönnek elbúcsúzni a nagymamától.
Vettünk egy kanapéágyat a neten, talán ma hozzák, a sógornőm ígért elé egy asztalt, van nekik feleslegben.
Igazán lusta nap ez a mai, járókelő is alig, a malomból sem jön mozgás, az Uam hegy ontja magából a humuszos illatú párás levegőt, átölel bennünket a köd, a harmadik kávémnál tartok.
***
EUGENIA S. LEE a Nem mindennapi mindennapok Dél-Koreában rovatban megjelent írásai
EUGENIA S. LEE alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
EUGENIA S. LEE alkotásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán
Legfrissebb hozzászólások