Aki ezt a történetet elmesélte, azt elölről húzni kellett, hátulról meg tolni, majd’ kitörte a nyavalya. Hét nyelven botlott meg a nyelve annak. No, én csak továbbítom, amit tőle hallottam.
Azt mondja egyszer a roma ember a gádzsó barátjának:
– Hallom, öcsém, hogy felvet a pénz. Megsajnálhatnád a magamfajtát! Ha adnál belőle, neked akkor is maradna elegendő. Valóban, azt hallottam, annyi a pénz a padlásodon, hogy villával kell megforgatni.
– Hát, ha úgy van – szólt a gádzsó –, gyere el, és forgasd meg. A felét neked adom, ha hozzám adod a csillagszemű Apolka lányodat.
– De hát neked már van feleséged! – háborodott fel a roma.
– Már van, vagy még van, hagyjuk, erről majd később! – intette le a gádzsó.
A roma ember csak elment a gádzsó házához. Láss csodát! Annak még teteje sem volt, csak pincéje. Így szól a gádzsó a roma emberhez:
– Jó, hogy jöttél! Nem esik le a karikagyűrű az ujjadról, ha felásod a kertemet. Aztán ásót hoztál-e magaddal? Na, itt van egy, látom, hogy üres kézzel jöttél. Ásni meg tudsz, vagy mi a csoda! Ne szégyenítsd már le annyira a romákat! – biztatta.
Meghökkent a barátja. Még hogy ő ásson? Hiszen a cigány embernek még a lova sem szokta a szántást. De azért nekifogott.
– Itt valahol kincs van elásva – jegyezte meg a gádzsó. – De csak az találhatja meg, akinek nincs földje. Ha megtalálod a kincset, a felét neked adom, a másik fele meg az enyém marad, hiszen mégiscsak az én földem rejti.
Hej, rögtön megügyesedett a roma ember! Úgy forgatta a földet, hogy csak úgy ugráltak ki az ásója alól a varangyos békák. Ásott, ásott, s közben mindvégig izgatottan várta, mikor fordul már ki a földből egy nagy rakás aranypénz, vagy drágakő, vagy ki tudja, micsoda.
És láss csodát! A kert legvégén, az utolsó ásónyomásnál rátalált egy kincsesládára. Odamegy a gádzsó ember s így szól:
– Ez a láda pont ott van, ahol felakasztották a nagyapádat, roma ember! És pont ott, ahol a múlt héten, Szent György éjjelén lángolt a föld. Nemhiába hívtalak én téged épp pénteken, hogy gyere el hozzám. A péntek a kincsásás napja. Azt akartam, hogy te is gazdag legyél.
Feldühödik erre a roma ember:
– A teringettét! Minek hívtál ide engem, amikor tudtad, hogy hol a kincs? – kérdi a komájától.
– Hát azért, barátom, mert a feleségem kikötötte, hogy csak akkor adja vissza a szabadságomat, ha fel lesz ásva a kert. Azt pedig tudod jól, hogy mennyire szeretek ásni! De nagyon jól van ez így! Te becsületesen felástad a kertet. Ezek szerint én szabad vagyok, már el is vehetem feleségül a lányodat! Hej, de régóta nézegetem én a csillagszemeit!
– Jó, jó – morogta a roma – de lássuk csak előbb a kincset…
Felnyitották a kincsesládát. Igazságosan szétosztották a vagyont. A roma ember elégedett volt, hát oda is ígérte a gádzsónak a lánya kezét.
Örült a gádzsó felesége, hogy föl van ásva kert. Meg is adta a szabadságát a gádzsónak, aki hamarosan feleségül vette Apolkát, a roma ember csillagszemű leányát.
Annyi gyerekük született, amennyi ablak van egy kacsalábon forgó váron. Az meg kereken harminchárom. Nem csoda, hogy gyakran járt náluk az üveges.
Így görbüljek meg, ha nem így történt!
***
Kapcsolódó oldalak:
Legfrissebb hozzászólások