Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény kosárfonó a feleségével és tizenkét éhező gyerekével. A kosárfonó meg a felesége olyan nehezen keresték meg a betevő falatot, hogy az Atyaúristen megsajnálta őket. Üzent hát a diószegi pappal, hogy másnap látogatást tesz náluk. Hej, de kétségbe esett ekkor a szegény ember hitestársa! Sírva mondta a férjének:
– Férjem uram! A legkisebb két gyereknek se ruhája, se cipője. Aztán mit fog gondolni az Atyaúristen, ha meglátja őket, meg a többi ágrólszakadtat?! Hisz azoknak sincs rendes ruhájuk.
– Tudod mit? – szólt a férje. – Rejtsük el legalább a két legkisebbet a közeli nyárfaerdőben.
Így is történt. Fogták a két csóré gyereket, elvitték őket az erdőbe és mindkettőt betették egy verembe.
Jön ám másnap az Atyaúristen. Megkérdi az asszonyt:
– Ez a tíz gyereked van, Juliska? (Merthogy így hívták a szegény ember feleségét.)
– Ez a tíz bizony, itt görbüljek meg, ha nem mondok igazat – felelte Juliska.
Erre az Atyaúristen csettintett az ujjával, s kolbásszá változott a kerítés, mézeskaláccsá a házikó. És ez még nem minden! Mielőtt eltávozott volna, egyenként megáldotta a gyerekeket, s a tenyerükbe tett egy-egy ürgetarisznya aranyat.
A házigazda már alig várta, hogy jótevőjük eltávozzon. Uzsgyi, rohant lélekszakadva az erdőbe a két csóré gyerekért. De bizony hiába. A verem üres volt. Amikor a felesége tudomást szerzett a történtekről, nagy szomorúságában megőszült. Amíg élt, minden egyes nap a veremhez járt imádkozni, hátha előkerülnek szívétől fakadt legkisebb csemetéi. Ám hiába imádkozott, a két kisgyerek nem került elő.
A gyerekeket azonban nem nyelte el a pokol. Segített rajtuk az erdő szelleme, a háromszemű manócska. Megmutatta nekik az erdőből kivezető utat. A kisfiú meg a kislány megköszönték a segítséget, és nyakukba vették az erdőt. Onnan ki is találtak, ám a hazafelé vezető utat hiába keresték. Ma is a nagyvilágban bolyonganak nincstelenül, nem lelve helyüket sehol a világon, de mégis boldogan. Talán mert mindenütt jól érzik magukat benne. Ők a cigányok, a romák ősei, akiknek még az Atyaúristentől sem jutott áldás.
Hogyha találkozol velük, szorítsd meg erősen a kezüket, az egész biztosan szerencsét hoz!
***
Kapcsolódó oldalak:
Legfrissebb hozzászólások