Fellinger Károly: A KÉT KOPEK

Vagy másfél száz évvel ezelőtt élt Jókán két öreg agglegény, a két Kopek. Testvérek voltak. Állandóan zsörtölődtek és ugratták egymást.
Látja egyszer a magasabb Kopek, hogy az öccse beszélget a szürke kandúrjukkal.
– Szerinted normális ez az ember? Hiszen az állatokkal csak az társalog, akinek nincs ki a négy kereke – mondta dörmögve Bodri kutyájának.
Az alacsonyabb Kopek állandóan tajtékpipázott. Így szólt hozzá a testvére:
– Ha abbahagynád a pipázást, a dohány árából fél év múlva vehetnél magadnak egy csinos, zergetollas kalapot.
Megörült az ötletnek az alacsonyabb Kopek. Ez csoda volt, mert ritkán hallgatott a testvérére! Felhagyott a pipázással, pedig nem volt nap, hogy ne gondolt volna rá. Félretette a dohányra járó pénzt, és abból meg is vette a zergetollas kalapot a búcsún. Nagy becsben tartotta, úgy vigyázott rá, hogy még viselni is alig merte. Legtöbbször a két kezével tartotta, nehogy levigye a fejéről a szél.
Hát egy nap mi történt? A szomszéd rosszcsont gyereke belopódzott a szobába, lekapta a kalapot az éjjeliszekrényről, majd a tüzes péterkályhára dobta. A zergetoll szinte azonnal lángra kapott, s vele együtt a becses kalap is. Még jó, hogy nem égett le a ház!
– Elszívta helyettem az ördög a dohány árát – mondta elkámpicsorodva a kisebbik Kopek.
Aztán egy elátkozott napon a falut is elérte a kolera. Hullottak az emberek, mint ősszel a legyek. A bíró és az elöljáróság a két Kopekre bízta a betegek és a halottak elszállítását, eltemetését. Hiszen se rokonuk, se gyerekük, se feleségük nincsen, tehát nincs is kit megfertőzniük. A két Kopek szorgalmasan végezte ezt az egyáltalán nem lélekemelő munkát. Este aztán mindig elbandokultak valamelyik zsidó kocsmároshoz. De bizony egyik sem akart nekik ajtót nyitni, mert féltek, hogy behozzák a betegséget a kocsmába. No, a Kopekok eszén se lehetett túljárni olyan könnyen! Kitalálták, hogy legközelebb egy halottat visznek a kocsijukon a kocsmáros házához. Amikor a falhoz állították a kolerában meghalt embert, a megrettent kocsmáros rögtön olyan kezes lett, mint a bárány. Kiadott az ablakon át két liter kisüstit a két Kopeknek, hogy mihamarabb távozzanak. Azok meg mindennap hoztak egy halottat valamelyik kocsmához. Bizony a kocsmárosok a pokolba kívánták a két mihasznát. A két Kopek azonban megúszta a kolerajárványt. Valójában a pálinka mentette meg őket a halálos betegségtől.
A két agglegény a kolera túlélése után nagyon összekapott. Eldöntötték, hogy világgá mennek, de egyik erre, a másik arra. Az egyik Feketetelek felé vette az irányt, a másik ment egyenesen a Kuruc-itatónak.Végül mégiscsak rájöttek, hogy rossz a rosszal, de még rosszabb a rossz nélkül. Még aznap találkoztak is a cidrusfa alatt, mert írva vagyon a nagykönyvben, hogy errefelé minden út a cidrusfához vezet.
A cidrusfától meg egyenesen hazamentek, és boldogan civakodtak tovább.