Az elmúlt időszakot, melyet átvegetált, ha színnel kellene jellemezni, leginkább a szürke felelne meg rá. Nem sötétszürke, se nem világos, hanem az a közepes, mint amilyen a szövegszerkesztő oldalhasábja. Egyenletesen szürke és pont. Semmi eltérés, semmi kirívó különbség a színárnyalatban. A tuti biztos egyforma. Amilyenekké tette a napjait is, és amilyenné vált ő is nap-nap után.
A gyerekek nevelésével, a családi tűzhely melegének ébrentartásával teltek a napjai. Tökéletesen alárendelte magát mindenkinek és mindennek. A fontossági sorrend legvégén árválkodtak az ő igényei, már amíg voltak ilyenek. Mert az évek múlásával ezek az igények is elszürkültek, majd végül el is tűntek teljesen. Eleinte magától értetődő volt ez a mártíromság, sőt önként, már-már dalolva vállalta a ráaggatott jelmezt, mely igaz egy kicsit szűkre szabott volt, de még azért kapott benne levegőt.
A gyerekek növekedésének szerencsére nem lehet gátat szabni. Öröm, ahogyan látja a szülő a fejlődésüket, értelmük nyiladozását, önállósodásukat. Öröm, de ugyanakkor félelmetes érzés is. Hiszen, ha valakinek a mindennapjait a család irányítása, gyermekek nevelése tölti ki, az ő önállósodásuk óhatatlanul a szülő kevésbé aktív jelenlétét igényli a továbbiakban. Még ha az igazat megvallva is kicsit belefásult a mindennapi monotóniába, egyre inkább foglalkoztatta a tudat, hogy mihez kezdjen magával, a felszabadult energiáival, amik új kihívások után kiáltottak. Párja nem vette észre a benne zajló változásokat. Talán kedvelte a bevált és megszokott szürkeséget, ami beburkolta, és majdhogynem fojtogatta őket. Mégis ragaszkodott a rég leosztott, s bár már csak csikorogva, mechanikusan működő szerepekhez.
A változáshoz néha elegendő egyetlen szó, elejtett gondolat, mely úgy tör utat magának, olyan elemi erővel, mint a gejzír. Egy átlagos – tehát szürke napon – a családi vacsoránál tette fel a kérdést szeretteinek, melyre igazából érdemi választ nem is várt.” Tulajdonképpen ki vagyok én?” De mégis megkapta a feleletet, nagyobbik fia szinte azonnal, gondolkodás nélkül, őszintén közölte vele. „Mosógép.” Mellbe vágta az igazság. Égette, marta akár a méreg, de végül elindította egy hosszú úton, hogy visszataláljon ahhoz a nőhöz, akinek voltak vágyai, igényei és meg is valósította őket.
Ugyan még nem szivárványszínűek a napjai, de a szürke már nincs jelen a palettán.
Legfrissebb hozzászólások