Nem merem megszámolni, mennyi fotó van a tarsolyomban. Belezavarodnék.
Amit magam készítettem belőlük, az szinte elenyésző. A többi, a zöm: munkatársaké, barátoké. Aki lapnál, internetes kiadványnál dolgozik, azt menthetetlenül elárasztják a képek. Az ember mindent képpel mondana el, ha volna elegendő képessége hozzá. Ezért tud annyira örvendeni mások sikerült képeinek – akik helyette is üzennek, mondanak, kifejeznek, sugallnak, közvetítenek.
A szerkesztő arra kért: markoljak bele virtuális fotógyűjteményembe s válogassak ki belőle pár tucat számomra kedveset, aztán írnám meg, hogy mihez miért ragaszkodom. A markolás megtörtént, s íme, a válogatáson is szerencsésen túl vagyunk. Rajongásom körét leszűkítettem Közép-Európára, s abban is mindenek előtt Erdélyre. Az itt látható képeket személyes, irodalmi blogom, az urszu kettő Képes Lap rovatában gyűjtögettem össze, legtöbbjük a Káfé főnix irodalmi-fotóművészeti lapon is megtalálható.
De ez a turkálás utáni hevenyészett összeállítás valamivel több, mint képek egymásutánja: pihentető séta abban a világban, amelyben élek, s amelyben otthon vagyok.
Csíkszereda, 2017. október 26.
A Lenolaj számára rögtönzött képtár leltára:
- Ádám Gyula: Csíki Madonna
- Ádám Gyula: Termés
- Ady András: Ballada
- André Zsuzsa: Kovácsolt arckép
- André Zsuzsa: Párhuzamos dimenziók
- Bartha Árpád: Árvíz
- Balási Csaba: Dűnék
- Barabás Zsolt: Hóvirág
- Cseke Péter: Régi vízmű
- Cseke Péter: Az erdő lába
- Dancs Artur: Madonnák a falon
- Dorolti Vasile: Emberek és keresztek (Bábolna, 2014)
- Egyed Ufó Zoltán: Az angyal
- Fadgyas Tibor: Keret
- Feleki Károly: Kőágyban
- Fülöp Lóránt: Kilátás
- Gaina Dorel: Időutazás
- Gerendi Anikó: Labirintus
- Gergely Tamás: A vörös jel
- Hajdú Tamás: A jópofa
- Haragos Zoltán: Hóvihar
- Hegedűs Zsolt: Túlélőtúra
- H. Szabó Sándor: Balatoni hajósok
- Imreh Albert: A fürdés
- Irina Pusztai: Időrétegek
- Mihu Constantin: Férfidolog
- Oláh István: Korpusz
- Pusztai Péter: Fényképezőgép gyűjteményemből (1907)
- Steigerwald Tibor: Tükör
- Szentes Zágon: Opel
- Szentes Zágon: Szerencse fel!
- Veress Albert: Álomban
Cseke Gábor honlapjai:
Legfrissebb hozzászólások