Bejegyzések tőle:Jyll
Gergely Tamás: TE, KOMÁM
Előbb így fogalmazott: ”Te, komám.” Nem vitte fel a végét, vagyis gondolatban nem tett felkiáltójelet a különös mondat végére.
Lehet így is, csak akkor mást jelent.
Nem perel az illetővel, nem az idővel, mert egyre gyakrabban borús, sem az Idővel, vagyis hog...
Albert Zsolt: Térdel a szó
Reggel jöttél az első gondolattal
még pihent elmém álmom halmain,
suttogó imám halkan mondogattam
s visszhangzott a szó vágyak malmain.
Lassan fényed belém folyt áradattal,
örvény örvényt hív s hűs hullámaid
szellemem lángoktól izzó vitorlákkal
elérte v...
Keszthelyi György: Az üveghalak
kedvenc háziállataim
az üveghalak voltak
tarka csíkozásukban
ott virított egy-egy trópusi gyarmat
súlyuk az óloméval vetekedett;
először dugóhúzók és műanyag lábtörlők
között bukkantam rájuk egy nejlonszoba
szintetikus labirintusában - egy görbe polcon;...
Nászta Katalin különvéleménye
Végül is a kultúra csak az élet szebben élhető formáját nyújtja.
A nagyok pedig mindig másnak nagyok. Minél többet tagadnak meg magukból, annál nagyobbak. A nagyság egyenesen arányos azzal, amiről lemond a kicsikért. Azaz osztódik. Osztódással szaporodik.
De...
„Mit lehet tenni a tél ellen? Várni kell a tavaszt.”
Jókai Mór (Komárom, 1825. február 18. – Budapest, Erzsébetváros, 1904. május 5.) a márciusi ifjak egyike, regényíró, a „nagy magyar mesemondó”, országgyűlési képviselő, főrendiházi tag, a Magyar Tudományos Akadémia igazgató-tanácsának tagja, a Szent István-ren...
Shogór Susana: Körtefám
párákat köddé dagasztó
a novemberi délután,
minden ruháját levetette
ágairól a körtefám,
leselkedett szobám ablakán,
s amikor levetkeztem én,
szemérmesem borította
magára az éj
bársonyfüggönyét
Mórotz Krisztina: Fák mélyén kósza levél
Egy nap a régi vadgesztenye alléban sétáltam, néztem a gyerekeket, akik nagy zsákokban szedték a gesztenyét. Azt hittem, hogy a papír zsebkendőm esett le, de aztán láttam, hogy egy írás. Reszketeg kéztől származott. Egy levél, borítékba téve, valaki elveszíthe...
Kapui Ágota: Impromptu
Markolj szívembe újra döbbenettel
ha rám hajolsz hát ne ismerj határt
keringj véremnek sűrű szégyenével
hogy perceink haraggal éljem át ̶
mert kikopott a düh az emlékedből
és megszelídült számon a neved
hát megtanultam járni és beszélni
és verset írni -...