2025-01-11
Bejegyzések tőle:Jyll
Gergely Tamás: ELTŰNT A NAPRAFORGÓ – Mälar-parti séták 4.
Azt hittem, valaki kocsányt szúrt a homokba, annyira váratlan helyen tűnt fel, méternyire minden zöldtől. De a ”kocsány”, nőni kezdett, növény formája lett, s mit ad isten, feje, majd virága. Törpe napraforgó, amilyet a virágüzletben árusítanak.
Gondolkozta...
Gergely Tamás: VADMALAC MEG A MANNA
A szőlőgerezdet Vadmalac a feje fölé tartotta, fektében. Talán mert a fény úgy átvilágította, s neki így jobban esett.
Komája eképpen kommentálta a dolgot:
– Szőlőt eszel, nem mannát?
Azt értette rajta, hogy lealacsonyodik a mindennapihoz. Volt benne kis ug...
EUGENIA S. LEE: Nem mindennapi mindennapok Dél-Koreában 36.
Látom, indul a szezonális stand-up comedy Járványos Ceciliával, meg az operatív elvtársakkal, és kezdem úgy érezni, hogy ők ebben az egész történetben a legártatlanabb szereplők. Emlékszem, itt, télen volt olyan nap, hogy 700 új fertőzött volt, az 52 millió la...
KORTÁRS MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZEK VIRTUÁLIS TÁRLATA
“A magyar képzőművészet két kiemelkedő alakjára, Munkácsy Mihályra és Csontváry Kosztka Tivadarra emlékezve, a kolozsvári KLIKK ART CENTRUM Egyesület, a Zilahi Történelmi és Művészeti Múzeum közreműködésével kortárs magyar képzőművészeket bemutató virtuális tá...
Történelem vizsga
- Francia állampolgár volt, később generális, majd császár. Kiről van szó? - kérdezi a tanár.
- Nem tudom - mondja megszeppenve a diák.
- Bonaparte Napoleon!
A diák feláll, és elindul az ajtó felé.
- Hová megy? - kérdezi a tanár.
- Ja, elnézést, azt hitte...
Barta Zsolt: Megpusziltad?
- Megpusziltad?
- Nem.
- Nem?
- Nem. Nem akarom, hogy gyereke legyen.
- A puszitól?
- Attól.
- Buta vagy, nem a puszitól lesz a gyerek, hanem a csóktól.
- Apukám azt mondta, a puszitól is lehet. És én nem akarom ilyen fiatalon tönkretenni az életemet. N...
Gergely Tamás: BELARUSZ – Mälar-parti séták 3.
Szeptember 14.-e van, nagy nap, fontos nap, ma dől el Fehéroroszország, mai nevén Belarusz sorsa. Tudtuk, hogy Lukasenka ma Szocsiba utazik, számon tartottuk, és féltük ezt a találkozót. Putyin kezében van újra, vagy továbbra is annak az országnak a sorsa.
Pu...
Jóna Dávid: Az utolsó zserbó
A társaságban évődött valaki, gúnyosan kacarászott,
miközben az utolsó zserbó szelet az asztalon figyelt,
épp a csokimáz repedéseiben eveztem,
amikor az egyik felhangosodott, magából kikelt.
Bólogattam, hogy igen, és hát persze,
de közben a zserbó isteni ...
Gergely Tamás: SZÁRNYASZEGETT LÚD – Mälar-parti séták 2.
Az oldalamhoz kaptam, lássam, miért sajog? De nem, semmi, csupáncsak képzelődtem.
A tóparton üldögélve feltűnt nekünk egy magában legelésző lúd. Nyári lúd – andes andes – a neve. Míg a többi csapatosan járt, létezett a tóhoz közeli homokon meg a pázsiton, ez ...