Mint seb tátong a sok száj,
pirosa rikolt.
A véres hurkák magzatburka
felreped.
Az ész elköszön.
Állkapcsok dolgoznak.
Magasra emelt kanalak
koccannak a fogakhoz.
Civódó illatok.
Kések hars kacagása
csap fel.
Világ-asztalfőn
dőzsöl a bajszos vezér.
Gőg-torkok,
kocsonyás szemek,
borzolt szemöldökök,
a vörös-barna mákony
hívei hízelgik körül.
Pártos legyek
a sült húsok nyugalmán
csatáznak.
A kórus mars-ütemre rág.
Oda az úri modor.
Dúl, fúl az alkohol.
Leves,
sült,
desszert.
Éhezőnek kenyérszag.
A kérődző dísztökfejek
a pusztító tervek hallgatása
közben
nagyokat böffentenek.
A győztes verébsereg,
a koldus-levest feledve,
a gyűlöltek káprázó szokásait
másolja.
Vad örömmel vadászni jár.
A fák sötétjéből
az állat kidobban,
téboly-durran,
s üres szemmel máris lerogy
az új gazda
trófeás áldozata.
Nem marad el a tivornya sem.
Erős a kötés azok között,
kik a közös tálból szedhetnek.
Tányérnyalók
ragadós szakálla fénylik.
Sötét mártás réved a damaszton.
A gyors szél felkapja,
forgatja a szépre festett étlapon
a sok lakodalmas ígéretet.
Ragozás marad a menedék.
Enyém, tiéd, miénk
– az övék nem lehet.
Hegedűk visszhangja támad.
Nikotin. Parfüm.
Teleizzadt ingek,
ráncos harisnyák.
Bágyadt szirmok.
Puderes mellek, gyöngyök.
Érintések.
A jós-számok fölött a mutató
araszol tovább.
Epés falióra éjfélt üt.
Kurta jelszavak vetnek lobot.
Viaszfejarcok életre támadnak.…
…Ó száj, mond mi változik?
Vajon milyen lesz a másnapi fogás?
S lenyeljük-e
megint a rágós csíngót,
ha elénk teszik?
Legfrissebb hozzászólások