Sokan úgy gondolják, hogy Alexander Graham Bell, aki 1876-ban, a következő történelmi szavakat intézte asszisztenséhez, Watsonhoz (nem azonos Sherlock Holmes orvos barátjával);
– Mr. Watson, come here, I want you, „Mr. Watson, jöjjön ide, szükségem van önre.” (A híres beszélgetést tehát nem előzte meg semmiféle hallózás.)
Csakhogy a német Philipp Reis már 1861-ben készített egy kissé kezdetleges távbeszélőt, ez történelmi tény, nem pedig a nagy találmányok körüli nacionalista vita mozzanata.
Ohio állam szülötte, Elisha Gray is megelőzte Bellt, ha nem is a szabadalmi irodában. Az 1835-ben született Gray, az egyéni feltalálók utolsó nemzedékének tagjaként előbb a távírógépek tökéletesítésével kísérletezett, majd 1875-ben szabadalmaztatta azt a masinát, amit ő elektro-hamonikus telegrafáló gépnek nevezett, és ez továbbított is – zenei hangokat. 1876. február 14-én Gray berobban a washingtoni Szabadalmi Hivatalba – de elkésett. Néhány órával korábban Bell már ott járt.
Ezt a találmányi drámát csúnya vita követte. Gray ugyan nem pereskedett, de tömegével jelentkeztek egyéb feltalálók, akik távbeszélő-készülékük elsősége mellett kardoskodtak, így azután évekig tartott, amíg az amerikai Legfelsőbb bíróság – nem is egyhangúan – Bellre adta a voksát.
A skót születésű Bell Edinburghban látta meg a napvilágot 1847-ben, kiváló ember volt, aki valóban használható telefont konstruált, és ez a lényeg. Bell egyébként csak 1882-ben lett amerikai állampolgár, és számos találmánya mellett sokat tett a nagyothallók gyógyításáért.
Bell világhírű lett, Reist viszont elfeledték, jóllehető ő német szabadalmat szerzett recsegő-ropogó hangokat továbbító készülékére. Bár a németek – nem minden ok nélkül – Resit tartják a „beszélő” (és nem a Gray-féle „muzsikáló”) telefon feltalálójának, versenyben van a „nagy elsők” között egy Amerikába kitántorgó olasz, Antonio Meucci is, aki 1871-ben, öt évvel Alexander Graham Bell előtt megjelent az amerikai Szabadalmi Hivatalban telefrofono nevű távbeszélő-készülékével. A fennmaradt iratok szerint Meucci azt állította, hogy sikerült megalkotnia a „hangos távírót”. Azután viszont eltűnt a feledés homályában, titokzatos masinájával együtt, hogy soha többé ne jelentkezzék, sem személyesen, sem telefonon.
Legfrissebb hozzászólások