Milyen messze esik Makó – Jeruzsálemtől?

Nem is túlságosan messze. A mondást magyarázni igyekvő anekdota ugyanis az úgynevezett nép etimológia érdekes esete.

A történet szerint a naiv vagy ittas Makó nevű magyar lovag keresztes hadjáratra indulván, amikor álmából felriadva megpillantotta a dalmáciai Spalato (ma Split) városát, áhítatosan térdre hullott és hálaimát rebegett, azt hívén, hogy az Úr városához, Jeruzsálemhez érkezett. Jeruzsálemtől pedig valóban messze volt még ekkor Makó. Mármint a lovag. Csakhogy Makó lovag sohasem élt, a mondásban szereplő Makónak pedig semmi köze a hasonló nevű, hagymájáról ismert kedves magyar városhoz. Annál több Akkon szentföldi kikötőhöz, a keresztesek utolsó hídfőállásához, amelyet sokféle névalakban ismernek az európaiak: Akko, Acco, Accho. Francia neve még dallamosabb: St. Jean d’Acre. A várost 1291-ben vette vissza a keresztény lovagoktól Malik al Ashraf mameluk szultán, végleg felszámolva így, a palesztinai keresztény hídfőt.

Az ősi városról már az i. e. II. évezredben hallunk; akkoriban egyiptomi birtok volt. Később a föníciai Tir (Tyros) hajtotta uralma alá, a hellenizmus korában pedig az egyiptomi Ptolemaiosz-dinasztia uralkodói neveztél el Ptolemaisznak. A római uralom idején is Colonia Ptolemais volt a város neve. A bizánciaktól az arabok már 638-ban visszavették Akkont. Még az iszlám uralmi idején ebben a kikötőben léptek partra leggyakrabban a Szent Sírhoz igyekvő zarándokok, akiknek gyalogszerrel vagy szamárháton még hosszú utat kellett megtenniük a nagy hőségben Jeruzsálemig. Bizony mondogatták is panaszosan: „messze van, mint Akkon Jeruzsálemtől”. Makónak tehát, amely még messzebbre esik innen, semmi köze a szentföldi zarándokutakhoz vagy keresztes hadjáratokhoz.