Egy verseskötetem százötven gramm vagyis tizenöt deka,
kétszáz kötet harminc kiló, húsz helyes kis csomag,
megpakoltuk a válltáskámat és egy erős műanyag szatyrot
– a nyomdászlányok segítettek- , úgy indultam haza.
A Pano előtt egy Padon megpihentem, a táskát a bal vállamra,
a szatyrot a jobb kezembe vettem át, a bal már zsibbadt.
Színes cukrászda: újabb pihenő, kávét ittam, velem szemben
terpeszkedtek a verseim két széken harminc kilónyian.
Sétányon cipekedtem tovább, bizony negyven éve pihekönnyű
volt egy cementes zsák, eliramlottak az évek és két csomag
vers is mily nehéz. A Brusznyayba érve a lakásunk előtt
már nehezen szedtem a levegőt és nekilendültem a lépcsőnek.
Szaporán vert a pulzusom, veríték csurgott le lassan hátamon,
megbotlottam: a szatyor megunta és kiszakadt: könnyű, kis
verseskötetek hullottak szerte-szét. Bizony nem könnyű műfaj
a kötészet, de hazavinni harminc kiló verset: az a feladat.
***
Paulovics Tamás versei a Lenolaj.hu oldalán
Hogyan is kezdődött a versek iránti szeretetem? Hat éves lehettem. Tiszaföldváron a szülői házban mindig laktak nálunk albérlők, fiatal, magyarszakos tanárnő volt Horpácsi Ilonka, nyílt szívvel, friss diplomával. Nekem olvasta fel, amit másnap az óráin tanított: Petőfit, Csokonait, Aranyt…. hát így. Az első versem a Dzsungel könyve Bagirájához íródott, ötödik osztályos voltam. Gimnázium – diákszínpad, ott már jött Ady, Lorca, Neruda, Nagy László, Juhász Ferenc és Babits Mihály, Pilinszky és a diákszínpadunk névadója, Bányai Kornél.
Érettségi után nyomdászinasként kezdtem, Budapest, Egyetemi nyomda. Katonaság, emlékszem a fogdában a társak már meg akartak verni, amikor negyedszerre mondtam nekik József Attila Eszméletét.
A jó vagy rossz sorsom, a másik nagy szerelmem, az úszás miatt Szentesre sodort, és itt találtam olyan közösséget a Könyvtár és a Krúdy Gyula barátok személyében, akik versmondásra, versírásra késztettek.
Az első verseskötetem 2013 májusában jelent meg hála Bene Zoltánnak és Szepesi Attilának.
Legfrissebb hozzászólások