Hadd lépjen be a hátsó ajtón,
hadd szemerkéljen vagy zuhogjon
ez a másik kaméleon-évszak.
Acélba öntött keleti fronton
hennával festi át Európát,
álcázott kém a vándormadár.
Jelenben fogant betűk sora ez – én csak
a régi malomkövek között – ha már
drámát játszunk – majd legközelebb
sokkal szebb leszek. Közhelyesebb.
Csapzottan kajtat minden szavam.
Magamhoz veszek egy térképet,
hogy el ne tévedjek, hogy megtaláljalak
és vezesselek végig a tájon, ha volna
egyáltalán ábrándra kieszelt szerkezet.
Úgy kövess, mint képzelt árnyékát a vak,
mint torkolattűz fényében lihegő
bakát a kísértő vétek.
Ma még itt vagyok,
holnap ki tudja.
De hálát adok annak, aki ide elhozott.
Ez vagyok, látod? Lágyszívű átkozott.
2014. szeptember 1.
Legfrissebb hozzászólások