Káromkodni volna kedvem, hogy a feszültséget magamból kieresszem, de hogyan is tegyem: ha ”mamma miá”-zom, vállon veregetnek, nem volt véletlen ”meleg” az illető?, cikázik át az agyamon. A ”te jó ég” sem felel meg, mert éppen a metró gránit tetejét látom az ég helyett, nem kompatibilis a szisszenet, hanem egy ”istenes áldás” kifut a szájamon. Rögtön van következménye:
Elém áll egy gyér hajú tanult ember ezzel:
”Isten nevét a szádra ne vedd!”
”Na, gondolom, már csak ez hiányzott! Oda a lábam, lehet, levágják az inzulinhiány miatt, s még fel kell jutnom a felszínre, talán láb nélkül, mert visszaveszi a kölcsönlábat a gazdája. Ráadásul a mozgólépcső sem működik, s akkor jön ez…”
Legjobb talán, ha fenéken billentem az istenest.
”De hát, kölcsön lábbal lehet? Rúgni. Úgy értem, etikus?”
Meg hát jogilag is… Ki fizet, én vagy a láb gazdája, ha eltöröm a derekát?!
*
Előző részek:
Legfrissebb hozzászólások