Ahogy a peronon sápítozom (”Mamma mia!”), hátba vereget egy ismeretlen.
”Ezé lenne?”, kérdem magamtól, mármint a lábam. Illetve a láb, ami szállít engem, míg az enyém egyre távolodik… Várom, hogy mit akar. Hogy fizessek?
”Mennyibe kerülhet, az az ötven méter? Metrókocsitól a mozgólépcsőig…?”
Barátságosan közelít: ”Mamma mia… Te is ABBA-rajongó voltál? Azonos korúak lennénk.”
”Marha, sziszegem, én az ABBA-ra a katonaságnál tornásztam, reggelente hatkor. Arad mellett, Lippán. Érted, megvolt még a saját lábam. Most viszont a reggeli tornát ABBA-hagyom. Elvitte a lábam a vonat…”
*
Előző részek:
Legfrissebb hozzászólások